Szobor a padló alatt

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A FUGA Kortárs Építészeti Központban az elmúlt év jelmez- és díszletterveiből nyílt kiállítás január közepétől az internetre költözik: egy éven keresztül szavazhatunk az általunk legeredetibbnek gondolt színházi látványvilág tervezőjére. A szakma elismerését az előző két évad tervei alapján Balla Ildikó és Bagossy Levente kapta.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

A színpadi díszlet- és jelmeztervezők munkája kevéssé kerül reflektorfénybe egy-egy előadás kapcsán, mégsem ez a hiátus indokolta a Látványtér tárlat életre hívását. Sokkal inkább annak megmutatása, hogy a papíron lerajzolt tervek hogyan formálódnak eleven jelmezekké, díszletekké, és mindez hogyan ölt alakot és érvényesül a színpadon. A képző- és iparművészet határvidékén egyensúlyozó szakma az összművészet irányába mutat, hiszen a színpadi látvány gondolatisága alátámasztja az elő­adás mondanivalóját, de önmagában vizsgálva is valós művészeti produktum. A kiállítás anyaga huszonnyolc alkotó munkáját öleli fel, amiből kirajzolódik egyfajta kép az elmúlt év színházi eseményeiről is. Balla Ildikó jelmez- és díszlettervező, a tárlat kurátora kilenc évvel ezelőtt szervezte meg először a válogatást, akkor még a Magyar Alkotóművészek Háza – Olof Palme-házban. Később a Pécsi Országos Színházi Találkozón állítottak ki, 2015 óta pedig a FUGA-ban.

Shakespeare és a szürrealisták

Idén a Vaskakas Bábszínház Halhatatlanságra vágyó királyfi című előadásának Szűcs Edit tervezte két óriásbábja fogadja a látogatókat. Már ez jól illusztrálja a műfaji gazdagságot, hiszen a báb- és prózai színház mellett operettek, musicalek, nagylélegzetű szabadtéri produkciók, kisebb kamaradarabok, valamint kísérleti előadások tervei is helyet kaptak a válogatáson.

– Mindez csupán egy szelete annak a gazdag alkotótevékenységnek, ami ma a színházi világban történik – szögezi le Balla Ildikó, akivel a kiállítás csillogó, buja vagy éppen monokróm jelmezeinek erdejében sétálunk. Az eredeti rajzok, makettek, jelmezek mellett igyekeztek előadásfotókat is megjeleníteni, hiszen mindennél jobban árulkodik a tervekről az, hogyan érvényesülnek a színházi térben.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Rómeó és Júliának Antal Csaba tervezte hófehér, lecsupaszított díszlete lépcsőivel, árkádjaival a reneszánszt idézi, ám más asszociáció is kínálja magát: mivel a Shakespeare-darab születésének idejétől elemelte a cselekményt a rendező, és a két világháború közötti időszakba helyezte, a díszlettervező számára a korszak szürrealistái, így Giorgio de Chirico metafizikai festészete, elidegenített, néptelen terei is inspirációt jelentettek. Kiss Beatrixszal közösen jegyzett színes bőrjelmezei szinte vibrálnak, és nyilván még inkább érvényesültek a hófehér dísz­let­elemek előtt. Az angol drámaíró mai napig az egyik legkedveltebb szerző, nem véletlen, hogy arányaiban viszonylag nagy a válogatásba került Shakespeare-darabok száma. Füzér Anni a Pesti Színházban tavaly bemutatott Lóvátett lovagok című darabjának vagány, kortárs jelmezei vagy a Nemzeti Színház Othellójához Balla Ildikó által megálmodott díszlet- és jelmeztervek is helyet kaptak a tárlaton. Ez utóbbi érdekessége a minimalista enteriőrben tükröződő padló és mennyezet, utalva többek közt az ember belső világának tükröződéseire. A reneszánsz formavilágát idéző öltözetek stilizáltak, egyszerű, de hatásos Jagónak, a világirodalom egyik legzseniálisabb gonoszának hollófekete, lyukacsos díszítésű bőrjelmeze – ami persze azért is működik, mert Farkas Dénes oly szuggesztívan alakítja a bosszúszomjas, sértett manipulátort. Még egy adalék ahhoz, hogy színész és jelmez, darab és látványvilág milyen szorosan, egymást feltételezve működik.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Színházi mikrokozmosz

Ugyancsak a Nemzeti Színházban fut Székely János Caligula helytartója című darabja, a Vereczkei Rita által készített kortárs, mégis az ókori római kort, a római katonák bőröltözetét sejtető jelmezekkel, minimalista díszlettel. Utóbbihoz igazán eredeti megoldást választott: a császár szobrának fejét helyezte az üvegpadló alá, vizuálisan idézve a darab felvetését, hogy mit tehet Petronius, Jeruzsálem római helytartója, ha császára azt a parancsot adja, hogy szobrát, hatalmi szimbólumként, a zsinagógában kell felállítani. Az elgondolkodtató, morális kérdéseket felvető mű nyomasztó, drámai légkörét annak színvilága, a fények használata hangsúlyozza.

De ugyanígy láthatunk példát könnyedebb műfajokra is – ami nem jelenti azt, hogy könnyebb munkája lenne a tervezőknek. Horváth Kata Szegedi Szabadtéri Játékokra készített és az Operettszínházba áthozott Notre Dame-i toronyőr című musicalhez készített fantáziadús jelmezei ugyancsak a szakma változatosságát és sokoldalúságát mutatják: a bőrből készült papi reverendára hajazó, földig érő öltözet vagy a vízköpők szürkészöldes, mohalepte kőszobrait idéző bőrruhái nemcsak közelről, hanem a tágas színpadi térben is kiválóan érvényesülnek. A makettek aprócska miniatűr világai színházi mikrokozmoszok: arányosan kicsinyített térben a legutolsó díszítményig megidézik a darabok enteriőrjét, mint például Bagossy Levente makettje a Centrál Színház Delila című előadását.

Változások kora

– Változó pillanatban vagyunk, bizonyos trendek lecsengőben vannak, most alakul ki valami új, ami egyelőre nem nyerte el a formáját. Útkeresés időszakát éljük, egyre kevesebb a hagyományos, korhű jelmezekkel és díszletekkel megoldott előadás, ugyanakkor mivel ez a trend is régóta tart, a közönség számára sokszor már nem igazán érdekes – mondja Balla Ildikó. Hangsúlyozva azt is, hogy a tervezők igyekeznek saját személyiségüket is megjeleníteni a munkáikban, ami visszafelé is igaz: saját stílusából az ember kevésbé tudja kivonni magát. Számos alkotó művén ott a kézjegye, a csak rá jellemző színvilág, térelképzelés, tárgyhasználat, amiről felismerhető. A fiatalok viszont mindig valami újat, frisset akarnak bevinni a színházba, érezhetően más szemlélettel dolgoznak, mint a régebbi generáció képviselői. Jó példa erre az Örkény Színházban látható, Sylvia Plath regényéből készült Az üvegbúra című darab Kálmán Eszter által tervezett díszlete, amely a nagyvárosi létben elvesző fiatal nő megpróbáltatásait egy tengelyéből kibillent, fekete-fehér, vibráló mintájú, rózsaszín kapaszkodókkal teli térben képzelte el.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– A tárlat és a legjobb díszlet- és jelmeztervezőnek járó díj eredetileg játéknak indult, nem az volt a szándékunk, hogy évente egyszer valaki megdicsőüljön. Azt szerettük volna megmutatni, kik vagyunk: hogy lássa a közönség, mennyi munka, mennyi töprengés előz meg egy előadást, mennyi aprólékos gondolatot rögzít egy-egy terv. Hogy a díszlet- és jelmeztervező ízlésvilága az, ami összefogja az előadást – teszi még hozzá Balla Ildikó. Szerinte egyébként az a jó tervező, aki elolvassa a darabot, és abból alkot valami egészen újat úgy, hogy egyszerre rajta van a saját kézjegye, miközben újra és újra engedi szabadon szárnyalni a képzeletét.

A most kiállító alkotók közül Az év jelmeztervezője díjat Balla Ildikó nyerte a Nemzeti Színházban, Kiss Csaba rendezésében bemutatott, Othello című elő­adás terveiért, az év díszlettervezője pedig Bagossy Levente lett a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Liliom, valamint a Centrál Színházban a Puskás Tamás rendezte Delila és a Szikszai Rémusz által színpadra állított Tökéletlenek című darab díszletéért. A nyertesek számára január 11-én átadott elismeréssel járó emléktárgyat, ez is hagyomány, a tavalyi díjazottak, Antal Csaba díszlet- és Szűcs Edit jelmeztervező készítették. 

Lapszám: