Először nyerte el mátrai gazda az Év Bortermelője Magyarországon kitüntető címet Szőke Mátyás személyében.

A címet az kaphatja meg, aki éveken át kiemelkedő teljesítményt nyújtva folyamatosan magas minőségű borokat készít, és azok hazai és külföldi sikereiért is tesz.

A Magyar Bor Akadémia által immár 27. alkalommal odaítélt elismerés végső győztesét kétfordulós szavazás során választották ki, az első körben a testület által felkért mintegy 630 szakmai szereplő (étterem-tulajdonosok, konyhafőnökök, szakújságírók, stb.) jelölhettek 3 borászt. A beérkezett közel 390 jelölőívet összesítve kialakult sorrendből a legtöbb szavazatot kapott 6 borász (a szabályzat szerint 5 termelő kerül a második körbe, ám idén szavazategyenlőség alakult ki) közül a Magyar Bor Akadémia tagsága választotta meg titkos szavazással az Év Bortermelőjét.

A badacsonyi Borbély Tamás, a balatonfüred-csopaki borvidéket képviselő ifjabb Figula Mihály, az ugyancsak itt tevékenykedő Jásdi István, a hajós-bajai borvidéken termelő Koch Csaba, a tokaji ifjabb Szepsy István és a mátrai Szőke Mátyás az ünnepélyes bejelentés előtt egyaránt a magyar bor kiválóságát méltatták, amit egy-egy tételük bemutatásával bizonyítottak is. Szőke Mátyás az eredményhirdetést követően köszönetét fejezte ki az őt támogatóknak, egyúttal azt mondta, meggyőződése szerint sokat tett a Mátra és a magyar bor hírnevének öregbítéséért.

Szőke Mátyás az 1970-es évek óta borászkodik, jelenleg 35 hektárt művel egyik fiával közösen. Pincészetének fő fajtái a chardonnay, a muscat ottonel, az Irsai Olivér és a Merlot. Jó ár-értékarányú borai mindig megbízható, magas minőséget képviselnek, bizonyítva, hogy a mátrai dűlők a legkiválóbbak között vannak.

Á.B.