Tizenhat virágkocsi, tizennégy magyar és nyolc külföldi művészeti csoport vonult végig szombaton Debrecenben, a 47. alkalommal megrendezett virágkarneváli menetben. 

Fotó: MTI, Balázs Attila



A debreceni virágkarnevál ötvenéves múltra tekint vissza: az első felvonulást 1966-ban tartották, és bár három alkalommal elmaradt a rendezvény, az elmúlt fél évszázadban a város egyik kulturális védjegye lett.
    
A karneváli menet szombat reggel a debreceniek kerékpáros felvonulásával kezdődött, a részvétel egyetlen feltétele az volt, hogy virággal kellett feldíszíteni a bicikliket.
    
A virágkocsik hagyományos felvonulását ezúttal is a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, az országalmát és a jogart szimbolizáló kompozíció, majd a Debrecenbe kéne menni című, a város címerét is ábrázoló kocsi nyitotta meg.
    



A debreceni utcákat a Nagyállomástól a Nagytemplom mellett a Nagyerdőig megtöltő hatalmas tömeg tizenhat virágkocsit láthatott a menetben. Köztük volt a Debreceni Egyetemnek (DE) és a Testnevelési Egyetemnek A sport összeköt című közös virágkocsija, amely a DE egyik innovatív fejlesztésének eredményeként, a karneválok történetében először elektromos meghajtású talpon vonult fel.
    
Az innováció más kocsikban is tetten érhető volt: az NI Hungary kocsiján lévő NIgel, a sas című kompozíció segítségével a karnevál idején bárki „sasszeművé” válhatott, ugyanis egy QR-kód használatával a sas szemében elhelyezett robotkamerán keresztül követhette nyomon a karneváli eseményeket.
    
A virágkocsik között művészeti csoportok produkciói szórakoztatták a karneváli közönséget: a tizennégy hazai csoport mellett francia, izraeli, orosz, cseh, dél-koreai, olasz, szenegáli és német zenészek, táncosok, zászlóforgatók léptek fel Debrecenben.
    
A virágkocsikat szombaton a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők. Este hat óráig a szavazatukat is leadhatják a legjobban tetsző kompozícióra, a virágkocsik versenyében ugyanis a közönségszavazatok döntenek, míg a művészeti csoportok sorrendjéről a karnevál tizenöt jószolgálati nagykövete határoz.
    
A karneváli programsorozat este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj című nagyszabású, 1500 fellépős show-műsorral, majd az Egyetem téren tűzijátékkal fejeződik be. Vasárnap hét virágkocsi – köztük Nagyvárad és Debrecen közös, Nyitott ablak Európára című kocsija – átmegy Nagyváradra, és ott is bemutatkozik a közönségnek.

(Forrás és fotó: MTI)