Összegyűjtöttük a 10 legfontosabb dolgot a július 18. és 22. között zajló Campus Fesztiválról, hogy semmi fontosról ne maradjunk le.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

1. How much is the fish?

Július 20-án, pénteken 22:30-kor lép fel a fennállásának 25. évét ünneplő Scooter. A több mint 30 millió eladott lemezzel büszkélkedő formáció nem csupán Németországban, hanem hazánkban is töretlen népszerűségnek örvend.

2. Világsztár a nagyszínpadon

Akon slágereivel meghódította a világot, július 21-én pedig beveszi Debrecent is. A szenegáli származású hiphop és R&B énekes, dalszerző és lemezproducer eddig olyan sztárokkal készített közös felvételt, mint Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent, Gwen Stefani és David Guetta.

3. Az amerikai-magyar szál

Július 20-án koncertezik a Campuson az Ignite. Az amerikai hardcore zenekar 25 éves múltra tekint vissza, legnagyobb sikereiket A place Called Home című albumuknak köszönhetik. Frontemberük, a magyar származású Téglás Zoltán révén magyar népzenei motívumok is megjelennek zenéjükben.

4. Zene, kicsit másként

Más húrokat pengetnek a Civil Pódium fellépői: helyi illetékességű zenekar (Doublée Troublée), kísérletező előadók (I am Soyuz), klasszikus zenei programok (Kodályóra), magyar-orosz dalszerző testvérpár (Muzsik és Volkova), bárzongorista (Vajda István) és még egy sor remek program.

5. Pörgés hajnalig

Ha a fesztivál minden percét szeretnénk bulizással tölteni, akkor a koncertek végeztével sétáljunk át a Víztoronykertbe, ahol 1:30-kor kezdődig az éjszaka. Csütörtökön Hallgass Hazait party, pénteken Kottaterasz Party, szombaton pedig Tesco Disco várja az éjjeli baglyokat.

6. Magyarok a deszkákon

Hazai sztárok minden színpadon: kiemelt jubileumi műsorral készül Ákos, jön a Tankcsapda és Lovasi András. De ők csak a jéghegy csúcs: bulizhatunk a Punnany Massif, a Brains, a Margaret Island, a Paddy and the Rats és a Kowalsky meg a Vega koncertjein is.

7. Élet a zenén túl

Természetesen idén sem csak zenei programok közül válogathatnak a fesztiválozók: ha irodalmi érdekességeket keresünk, vegyük az irányt a Kulter.hu által szervezett előadások felé csütörtökön, pénteken és szombaton 16:00-kor, ha pedig egy jó filmen pihennénk ki az aznapi fáradalmakat, akkor 23:30-tól megtehetjük a Campus Moziban.

8. Dumaszínház

18:45, Egyetem Tér: csütörtökön Aranyosi Péter és Ráskó Eszter, pénteken a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Dombóvári István, szombaton pedig Bellus István és Musimbe Dávid Dennis szórakoztatja a közönséget.

9. Minden egy karnyújtásnyira

Debrecen rengeteg látnivalót kínál: Piac utca és Kossuth tér, Református Nagytemplom, Aquaticum Élményfürdő, Déri Múzeum, MODEM, Agóra és a Református Kollégium. Ne hagyjuk ki őket!

10. Utazzunk vonattal!

Méghozzá 50%-os kedvezménnyel az ország bármely pontjáról! Fontos, hogy menettérti jegyünket már az indulási állomáson megvegyük, majd a visszautazás előtt lebélyegeztessük.