Számtalan olyan amerikai tévésorozat létezett, amely mindössze két szezont élt meg, s ezek többségéről vagy soha nem tudtunk, vagy már rég elfelejtettük, hogy léteztek. A Twin Peaks, David Lynch és Mark Frost 1990-ben bemutatott televíziós szerelemgyereke nem ezek közé tartozik.

Képernyőfotó: facebook.com></figure><p>Gyors és mindenféle tudományos alapot nélkülöző közvélemény-kutatásunk (ami abból állt, hogy hirtelen megkérdeztünk néhány családtagot és barátot) szerint jellemzően kétféle válasz létezik ma az arra irányuló kérdésre, közel három évtizeddel ezelőtt valaki nézte-e a Twin Peaks-et. <br>Az egyik az, hogy “Persze!”, a másik pedig az, hogy “Én nem, de ismerek sok embert, aki nézte”.</p><p>Sokan és sokféleképpen magyarázták már, miért hagyott a világ minden táján ilyen mély nyomot tévénézők tömegeiben ez a furcsa hangulatú, lassú folyású, csupa szokatlan és a valóságban nem létező karakterrel teli történet. <br>Egyszerre volt mulatságos és vérfagyasztó, romantikus és szomorú, és mindig olyan nagy mennyiségű szál futott egymással párhuzamosan, hogy kifejezett koncentrációt igényelt, ha mindegyiket pontosan követni akartuk. A Twin Peaks-et nem lehetett félszemmel nézni: le kellett ülnünk és minden, sokszor értelmezhetetlennek tűnő mozzanatra figyelnünk kellett.<br>És persze mindenkit az őrületbe kergetett a talány: ki ölte meg Laura Palmert?</p><p>Erre a kérdésre valójában választ kapunk már a második szezon első felében, de akkorra a jó Twin Peaks-rajongó már lényegében függővé vált és még véletlenül sem adta volna fel heti furcsaság-adagját csak azért, mert Laura Palmer halálának körülményei – persze a sorozattól elvárható, teljességgel szürreális módon – napvilágra kerültek.</p><p>A rajongóknak nem adatott meg a lassú leszokás lehetősége: az Amerikában egyre csökkenő heti nézőszám miatt a második szezon végén egyszerűen levették a sorozatot a műsorról. Nem maradt más, mint a korábbi részek újra és újra megnézése, vagy Angelo Badalamenti feledhetetlen muzsikájára a párnába sírás.<br>Bár a sorozatot követte aztán egy mozifilm, a rajongóknak lényegében Twin Peaks nélkül kellett leélniük az utóbbi negyed évszázadot.</p><p>Egészen 2017. május 21-ig, amikor is az amerikai prémiumcsatorna, a Showtime végre műsorra tűzi az új, 18 részes limitált szériát. <br>A történetet egyetlen hosszú epizódként rögzítették, s azt a tévésorozatoknál megszokott részekben mutatják majd be. Minden részt Lynch és Frost írtak, és az előbbi rendezett, s ismét Badalamenti a zeneszerző.<br>A két alkotón túl megjelenik majd az új szériában a jól ismert színészek többsége – a Cooper ügynököt alakító Kyle MacLachlantől az 1990-es sorozat első részében holtan talált Laura Palmert és mindeközben Maddy Fergusont is megformáló Sheryl Lee-ig -, és a készítők hangsúlyozták, hogy nem az eredeti történet újraalkotásáról, hanem annak folytatásáról van szó, és az 1992 óta eltelt 25 évnek a képernyőn is fontos szerepe lesz.</p><p>A Twin Peaks rajongó manapság minden bizonnyal legalább annyira izgatott, mint amennyire halálra rémült. Hogy 25 év után új részeket láthatunk, ettől sokak szíve ugrik ki a helyéről. <br>Azonban ott van a kínzó kérdés: lehet akár csak megközelítően is olyan hatása az új sorozatnak a nézőre, amilyennel az eredeti volt? Megismételhető a negyed évszázaddal ezelőtti televíziós varázslat? Ha az új széria remek lesz, csak nem annyira remek, vagy nem éppen úgy remek, ahogy egy néző számít rá, az egy tévés legenda halálát jelenti majd? Megéri megpróbálni feléleszteni egy legendát, amely oly sok rajongó szívében még nagyon is élő? </p><p>Néhány hét múlva kiderül.</p><p><em>-SVÁ-</em></p> <figure class=