Újratervezés Egerben

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Tíz termelő közös gondolkodása, az együttműködés szükségességének felismerése nyomán jött létre nemrég kétéves előkészítést követően az Egri Borműhely.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A borvidék ismertségének növelését, a tudatos fejlesztést és fejlődést zászlajára tűző szakmai közösség párbeszédet kezdeményezett a vendéglátás és a kereskedelem képviselőivel, és 500 fogyasztót felölelő piackutatást végzett Eger városával közösen. Ennek nyomán kirajzolódott a borkínálat átformálása és továbbfejlesztésének, a meglévő márkák pontosításának, valamint a legmagasabb minőségi kategória meghatározásának iránya. Az Egri Borműhely tagjai – a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, az Egri Csillagok Zrt., az Eszterházy Károly Egyetem, a Gál Tibor Pincészet, a Juhász Testvérek Pincészete, az Ostoros Családi Pincészet, a Petrény Winery, a St. Andrea Szőlőbirtok, a Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, valamint a Tóth Ferenc Pincészet – az egri bikavér megerősítését, fehér párja, az egri csillag piaci megszilárdítását, az ellentmondásos Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes egri palack megalkotását és bevezetését jelölték meg a közeljövő céljaként, emellett vonzóvá akarják tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára. Mindezek érdekében Egri Bor Most néven közösségi médiafelületeket hoztak létre, és szakmai előadásokat szerveztek Egerben és Budapesten.

Elérhetőségek: www.facebook.com/egribormost/, https://www.instagram.com/egri_bor_most/