A Vágják az erdei utat című folklórelőadással nyitja új évadát a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – hangzott el az M5 kulturális csatorna keddi híradójában.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az együttes repertoárja öt év után gazdagodik újra folklórműsorral. A produkció Ivácson László rendezésében az első világháború néprajzi vonatkozásait dolgozza fel, bemutatja az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzenei és néptáncos világát is.

Ivácson László rendező, koreográfus a műsorban felidézte: a verbuválás mindig egy szép mulatsággal kezdődött és végződött, majd besorozták a legényeket katonának. Rengeteg sok népdal született így. „Elmentek a fiúk katonának, ott is mulattak, nemcsak háborúztak, nemcsak fegyvert és csizmát cseréltek, hanem figurákat is. Tehát így gazdagodott a folklórkincsünk” – mutatott rá a rendező-koreográfus.

A besorozás előtti búcsúztatások alkalmával elhangzó énekek, a fiát, férjét, testvérét elveszítő asszonyok sirató énekei mind ebben az időben születtek.

Melles Endre, az együttes tánckarvezető-koreográfusa elmondta: „az előadásban egész Erdélyt bejárva láthatunk táncokat az elfeledett gyergyói táncoktól egészen az úgymond magyar és romános Nagysajó környéki táncokig”. Emellett Küküllő-menti és magyarszentbenedeki táncok is szerepelnek a műsorban.