Fotó: mti archív

A kötelező bevándorlóelosztási kvóta megbukott – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölte: megkezdődött a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs kérdőívek kiküldése.
A tárcavezető szerint noha az Európai Bizottság győzelmet hirdetett a kötelező kvótáról, a valóság az, hogy a kvóta megbukott, hiszen egyedül Málta teljesítette a rá kiszabott kvótát.
Kötelezettségszegési eljárás azonban csak három tagállammal szemben indult – jegyezte meg.
A Soros-tervről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban a miniszter azt mondta: minden választónak lehetősége lesz véleményt nyilvánítani. A kormány csak akkor tud eredményt elérni, ha a választók vele együtt dolgoznak – fogalmazott.
Lázár János megerősítette, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek miniszterelnökei az októberi Európai Tanács-ülés előtti este munkavacsorát tartanak.

(MTI)