A világ egyik legnagyobb befektetési bankjának, a Morgan Stanley-nek az elemzői a teljes közép-európai régióban lassulásra számítanak. Ugyanakkor más szakemberekkel ellentétben ők úgy gondolják, hogy a gazdasági visszaesés az infláció csökkenésével és a banki kamatok mérséklődésével fog járni.

A szerdai zuhanás után csütörtökön emelkedéssel nyitott a budapesti tőzsde. A vezető részvények árfolyama erősödni tudott, az OTP- és a Mol-papírok is drágultak.

A budapesti tőzsde indexe szerdán hét százalékot zuhant. A jegybank és a bankszövetség elnöke, valamint a pénzügyminiszter együtt próbálták nyugtatni a piacot. A biztosított banki betétek értékének 6-ról 13 millió forintra történő emeléséről csütörtökön egyeztet az öt parlamenti párt, az Országgyűlés pedig sürgősséggel már akár hétfőn szavazhat róla.

Kedvező a hangulat a nyugat-európai börzéken, az ázsiai piacok után itt is pozitívra fordultak a mutatók. A tokiói börze a szerdai tíz százalékos zuhanás és két évtizedes mélypont után enyhe emelkedéssel nyitott. Október másodika óta most először fordult elő, hogy pozitív irányba fordult a Nikkei mutatója. A szöuli, a sanghaji és a hongkongi börzén is kedvezőbb volt a hangulat, amiben a szerdai jegybanki kamatcsökkentések is szerepet játszhattak.

A New York-i tőzsdén folytatódott a lejtmenet, a tengerentúlon ismét veszteségben zártak a mutatók. A Nemzetközi Valutaalap szakemberei úgy vélik, az elmúlt 80 év legsúlyosabb válsága fenyegeti a világgazdaságot. Az intézet jelentése alapján a gazdasági visszaesés elkerülésére már késő van, szigorú és összehangolt intézkedésekkel viszont enyhíthető a hatása.

Úgy látják: jelenleg minden jel a pénzügyi válság súlyosbodására utal, és ennek hatásai elől valószínűleg egyetlen ország sem menekülhet. Számításaik szerint csak 2010-re várható élénkülés, jövőre visszaeséssel kell szembenézni. A fejlett országok gazdasági növekedési ütemét legfeljebb fél százalékra várják, a feltörekvő országokban pedig további lassulásra számítanak magas infláció mellett.

(hírTV)