Január 1-je óta az európai országok közül hazánkban a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette. A minden eddiginél kedvezőbb árú szolgáltatás több tízezer, de akár százezer új előfizetőt is hozhat a szolgáltatóknak.

Tavaly első lépésben 27-ről 18, majd 18-ról 5 százalékra mérséklődött az internet áfája, ezzel bő egy év alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak. A csökkentésekkel az előzetes számítások szerint két év alatt összesen 35-40 milliárd forintot takaríthatnak meg a magánszemélyek és a vállalkozások.

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos nemrégiben bejelentette, 2018 végéig minden település legalább egy közintézményében és közterületén elérhetővé válik az ingyenes, széles sávú wifi-szolgáltatás, az unióban egyedülálló módon pedig valamennyi háztartás számára szupergyors, minimum 30 megabit sebességű internetkapcsolat áll majd rendelkezésre.

A Digitális Jólét Programnak köszönhetően tavaly év végére a 16-74 éves korosztály körében 78 százalékra nőtt a rendszeres internethasználók aránya a másfél évvel korábbi 72 százalékról. A fejlesztések további javulást eredményezhetnek, ebben az évben már 80 százalék fölötti, az európai uniós átlagot (79%) meghaladó lehet ez a szám. A program lényege, hogy az ahhoz csatlakozó szolgáltatók a korábbi legolcsóbb csomagjuknál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árú vezetékes vagy mobilinternet-előfizetést kínálva segítik, hogy azok is a világháló felhasználóivá váljanak, akik korábban ezt anyagi okokból nem engedték meg maguknak. Év vége óta négy újabb cégnél érhető el a Digitális Jólét Alapcsomag, így országosan már 16 magyarországi internetszolgáltatónál vehető igénybe a megfizethető és jó minőségű internetszolgáltatás.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közölte, fokozott figyelemmel vizsgálják a csökkenő internetáfakulccsal kapcsolatos szabályok betartását is, mint minden, az előfizetők széles körét érintő, átfogó módosítást. 2017-ben a négyszáznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor csupán két kisebb cég esetében észlelték azt, hogy ez nem történt meg.

Magyarországon nagymértékű mobilinternet-fejlesztések is zajlanak. Egy kutatás szerint a felnőtt magyar internetezők 85 százaléka (körülbelül 4,7 millió fő) használ okostelefont. Körükben a mobilinternet használata is dinamikusan terjed: több mint 3,7 millióan szoktak készülékükön mobilnet-szolgáltatást használni. A közösségi média, a kommunikációs és a navigációs alkalmazások a legkedveltebb applikációk.

Jelentősen megnőtt, két szolgáltatónál is rekordot döntött az ünnepi mobilinternet-forgalom Magyarországon. Az internetes üzenetküldés mellett még mindig sokan választják a hagyományos SMS formátumot a jókívánságok eljuttatásához, bár számuk évente körülbelül 10 százalékkal csökken.