6,7 millió fő

A tavalyi évben rekordot döntött a magyar színházak nézőszáma, az immár nyolcadik éve tartó folyamatos növekedés elérte eddigi csúcspontját: kicsivel több, mint 6,7 millió főt. Ez a gazdasági válság kezdőévéhez, 2008-hoz képest mintegy másfélszeres emelkedést jelent.

A növekedés összefügg a színházi műhelyek számának és azok műsorkínálatának bővülésével. Az utóbbi évtizedben emiatt ugyanis dupla annyi előadást láthatott a közönség: tavaly például 330 társulat csaknem 26 500 előadását.

A vidéki teátrumok erősödését jelzi, hogy az egy főre jutó színházlátogatások számát tekintve Eger vezeti a rangsort, ahol minden helyi lakosra átlagosan évi 3,7 színházi látogatás jutott tavaly. Heves megye székhelyét Budapest követi 2,5-ös átlaggal, de Zsámbék (2,3), Székesfehérvár (2,2), Szentendre (1,7), Kecskemét (1,6), Zalaegerszeg (1,6), Szolnok (1,4), Győr (1,3) és Pécs (1,3) is befért az első tízbe. A kőszínházak nézettségi rekordjai egyébként is sorra dőltek meg az előző esztendőben, a csaknem kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színháznak megalakulása óta nem volt ennyi nézője (135 ezer fő), a Cseke Péter vezette kecskeméti Katona József Színház pedig saját százhúsz éves rekordját megdöntve közel négyszáz bemutatott előadására, plusz a szabadtéri és vendégjátékaira csaknem 120 ezer jegyet értékesített.

Ahogyan az már megszokott, közönségszám tekintetében a zenés produkciók és a vígjátékok teljesítenek a legmegbízhatóbban. Nem meglepő, hogy az összes kategória abszolút győztese a Madách Színház Mamma mia! című darabja lett (94 120 néző), ezt követte már a musical műfajában a szintén Madách színházbeli Mary Poppins (35 313 néző), a sok évtizede töretlen népszerűségnek örvendő A padlás a Vígben (25 405 néző), és az első tízben természetesen négy operettszínházbeli produkció (Fame, Isten pénze, Rómeó és Júlia, A szépség és a szörnyeteg) is helyet kapott. A komédiák rangsorát Csányi Sándor egyszemélyes Thália-beli bemutatója vezeti, és nem meglepő módon a dobogó két másik fokát is a nyíltan az igényes szórakoztatásra felesküdött Thália Színház foglalja el: a Boeing, Boeing és A hőstenor című vígjátékokra összesen csaknem 32 000-en váltottak jegyet.

Érdekes tény viszont, hogy mintha ezzel párhuzamosan a komolyabb, vagy ha úgy tetszik, klasszikus színművekre is egyre nagyobb igény jelentkezne. A Vígszínház-féle Koldusopera, az ugyanitt játszott A testőr és a Julius Caesar nézőszámai például a legnézettebb vígjátékét is felülmúlták, illetve megközelítették, és szép eredményt könyvelhetett el a Pintér Béla és Társulata játszotta Bárkibármikor (9754 néző), valamint az Újszínházban látható A funtineli boszorkány (9300 néző) is. A hagyományosan még a színműveknél is kevesebb látogatót vonzó tragédiák abszolút győztese a Győri Nemzeti Színház Anna Kareninája lett több mint kilencezer nézővel, ezt követte a Szikora János vezette székesfehérvári színház Hamletje és az egriek Rómeó és Júliája nyolcezer körüli jegyeladással.

Hogy a lelkesedés továbbra is kitartson, a Magyar Teátrumi Társaság múlt héten bejelentette, Színházba mentem! szlogennel kampányt indít a színházba járás további népszerűsítése érdekében. A 12 művész és sportoló (Györgyi Anna, Lovas Rozi, Szarvas József, Száraz Dénes, Járai Máté, Szente Vajk, Lackfi János költő, Rúzsa Magdi, Varga Katalin paralimpikon kajakos, Kiss Gergely, Kovács András Péter, Kristóf Krisztián (zsonglőr) részvételével, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elindított kezdeményezés főleg a fiatalokat igyekszik megszólítani, kisfilmekkel, köztéri hirdetésekkel és rádiós reklámokkal hívva fel a figyelmet a színházi évadra. Készült egy ehhez kapcsolódó mobilalkalmazás is, melynek segítségével az érdeklődők többek között megtalálhatják kedvenc színészüket, saját színházi naptárt állíthatnak össze, és többféle nyereményjátékban vehetnek részt. Emellett létrehozták a szinhazbamentem.hu weboldalt és egy, a filmes IMDb-hez hasonló átfogó színházi adatbázist, Hungarian Theatre Database, htdb.hu címen. Ez utóbbiban az összes színházi szakember adatlapját szeretnék megjeleníteni komplex tájékoztatást adva a magyar színházi világról. A kezdeményezéshez eddig 52, magyar nyelven játszó budapesti, vidéki és határon túli teátrum csatlakozott.