Ma már biztosan kijelenthető, hogy sikeres volt a tuberkulózisjárvány felszámolása érdekében folytatott több évtizedes küzdelem, hazánkban ugyanis rekordszintre csökkent a tbc-megbetegedések száma. 1950-ben még közel 50 ezer fertőzöttet regisztráltak, 2014-ben viszont már csak 895-öt.

Grafikon: MTI

Az elsősorban cseppfertőzés útján terjedő tuberkulózis, vagy rövidebb nevén tbc a világ egyik legtöbb halált okozó betegsége. A világon mintegy 8-12 millió új fertőződés történik évente. Magyarországon a XX. század elején még népbetegségnek számított a tüdőgümőkór, ami a hazai halálesetek negyedét okozta. A második világháború után azonban kiteljesedett az országos tüdőgondozó-hálózat, felfedezték a tbc elleni gyógyszereket, valamint elterjedt a kór elleni védőoltás is, így a fertőzések száma csökkenésnek indult.

2014-ben egymillió lakosra vetítve már kevesebb mint száz új fertőzés történt (a betegség előfordulása a hajléktalanok körében a leggyakoribb). Ez azt jelenti, hogy itthon tíz százaléknál is nagyobb arányú a megbetegedések éves csökkenése, míg Európában ez átlagosan csak öt százalék. A szakemberek szerint változatlan trend mellett Magyarországon is reálisnak tekinthető a WHO által kitűzött cél: a betegség felszámolása 2035-ig. A pozitív tendencia évek óta töretlen, így az elért eredmények fenntartása és további javítása nem lehetetlen. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy két szomszédunk, Ukrajna és Románia még mindig vezető helyet foglal el a tbc-s betegek számát illetően, és az illegális bevándorlók is potenciális veszélyt jelentenek. Az egészségügyi szervezetek szerint a magyarországi megbetegedések számának további csökkenéséhez – amit az egészségügyi államtitkárság is kiemelt prioritásként kezel – meg kell tartani az eddig bevált gyakorlatokat, fejleszteni kell a betegség felfedezésére alkalmas módszereket, illetve válaszolni kell az új kihívásokra.

2014 januárjában változtak a tbc felderítésére szolgáló tüdőszűrésre vonatkozó szabályok. Korábban évente kötelező volt megjelenni a vizsgálaton, most már nem az, de továbbra is ajánlott. A társadalombiztosítással rendelkező 40 év fölötti állampolgárok évente egy alkalommal ingyenesen ellenőriztethetik magukat. A 40 év alattiak szűrővizsgálata szakmailag nem indokolt, ezért kérésre, csak orvosi javaslatra, beutalóval végezhető. Kivétel ez alól a munkáltató által egészségügyi okból kért szűrővizsgálat.