A fiatalok és a felnőttek körében egyaránt csökkent a dohányzók száma az elmúlt években. Rétvári Bence államtitkár szerint már gyermekkorban fontos lenne felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, amit a kormány több intézkedésében meg is tett. Ilyen volt például a dohányzás lehetőségeinek korlátozása.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

A törvény értelmében 2012 óta dohánytermék-kiskereskedelem kizárólag dohányboltban folytatható, továbbá dohánytermékeket tilos fiatalkorúaknak értékesíteni. 2013. július 1-jétől a korábbi, országosan több mint negyvenezer árusítóhellyel szemben csak körülbelül hét­ezer ellenőrzött helyen lehet dohánytermékhez hozzájutni.

Szintén 2012 óta tilos dohányozni a közforgalmú, zárt légterű helyeken és közösségi terekben. Ennek nyomán a beltéri levegőszennyezettség átlagos koncentrációja 90 százalékkal csökkent a szórakozó- és vendéglátóhelyeken.

Jelenleg 61 olyan egészségfejlesztési iroda van az országban, amely bekapcsolódott a dohányzásellenes programba. Ezek több mint 1200 embernek szerveztek leszokást segítő programokat az elmúlt évek során.

Az európai lakossági egészségfelmérések (ELEF) adatai szerint míg 2009-ben a felnőtt lakosság 31 százaléka dohányzott, addig 2014-ben 27,5 százaléka. Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta. 2012 és 2016 között csökkent az alkalmi dohányzók száma (9 százalékkal), ahogy a naponta dohányzók aránya (8 százalékról 6 százalékra) is. A legfrissebb európai egészségügyi fogyasztói index adatai szerint Magyarországon a vizsgált, 15 év feletti népesség körében jóval kevesebb cigarettát vásárolnak az európai átlagnál.

Orbán Viktor kormányfő a dohányzás visszaszorítására tett erőfeszítésekért 2013-ban megkapta az Egészségügyi Világszervezet díját.

Nemrégiben az is kiderült, a javuló tendencia ellenére az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozás aránya.

A dohányzás egyébként nemcsak egészségkárosodást és halált okoz, hanem jelentősen szennyezi a környezetet. A világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében, és jelenleg is 4,3 millió hektáron zajlik dohánytermelés, jelentős műtrágya-felhasználás mellett. A dohányipar 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente, és csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek. Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy egy dollárral növeljék a dohánytermékek adóját. Ez egyrészt növelné a visszatartó hatást, másrészt 190 milliárd dollár pluszbevételt eredményezne. Ezt a pénzt megelőző programokra, illetve a leszokás támogatására lehetne költeni.