CONTRA MAGAZIN

Fotó: aradaphotography/shutterstock.com, MTI/EPA, szerkesztett

Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 2017-ben csaknem annyi pénzt fordított lobbizásra az USA-ban, mint tavaly a teljes évben, jelenti a hírportál a The Washington Free Beacon cikkét ismertető összefoglalójában, írását így kezdve:„A multimilliárdos George Soros csak nem hagyja abba. Egyre több pénzt fordít lobbizásra az amerikai kongresszusban, hogy befolyást szerezzen a törvényhozásban – és a külföldi kormányokat visszatartsa attól, hogy Nyílt Társadalom Alapítványát kidobják az országból, mert ezek ismételten destabilizáló lépéseket tesznek és felelősökké teszik őket a színes forradalmak kirobbantásáért”.

Ezután a portál idézi a Washington Free Beacon erről szóló cikkét, amelynek ismertetése portálunkon itt olvasható.

Hasonlóan sötét Soros-ügyről ír az

ACTIVISTPOST

Ez arról számol be, hogy a Firefox internetes böngészőt működtető, Mozilla nevű nonprofit szervezet akciót indított az „álhírek” ellen, miközben az eBay-alapító Pierre Omidyar és George Soros (képünkön) által finanszírozott tényellenőrző szoftvert először próbálta ki a nagyközönség, hogy így alakítsák tovább Orwell-i rémálmunkat az igazság kizárólagos birtokosairól.

A Mozilla kijelentette, hogy „emberekbe, programokba és projektekbe” fektet be egy olyan új kezdeményezés keretében, amely célja az „online dezinformáció” megszakítása az interneten és meghirdették a „Mozilla Information Trust Initiative”-et, azaz a Mozilla Információs Bizalmi Kezdeményezést, jelentette a Business Insider.

A Soros nevű, színes forradalmakkal „rendet tevő” bűnöző tehát nem először veszi célba a sajtószabadságot, ami neki nyilván fáj és – nála – mellékesen arcátlanul ellene megy „Nyílt Társadalomnak” nevezett alapítványa állítólagos céljainak és egyéb tevékenységének. Ez a demokráciakorlátozó, Juncker-ölelő, titkos tárgyalásokat halomra folytató gazember beszél átláthatóságról.

Lovas István