A legnagyobb befolyással rendelkező európai parlamenti frakció elnöke emlékeztetett: a magyar miniszterelnök pártja, a Fidesz megalakulása óta a szabadság tiszteletére épül. Joseph Daul üdvözölte, hogy az elmúlt évek rossz kormányzását követően, az új magyar kormány elkötelezett a változtatások iránt.

„Jelenleg ezen reformok egyike a média területét érinti, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság jogi kiértékelést végez. Bízom abban, hogy az Európai Bizottságban betölti a ”Szerződések Őrének„ szerepét, és bízom a magyar miniszterelnökben is, aki ígéretet tett a törvény módosítására abban az esetben, ha a Bizottság a jogszabály egyes rendelkezéseit a közösségi joggal ellentétesnek találja. Elutasítok minden más előzetes vádaskodást” – jelentette ki Daul.

A néppárti képviselőcsoport elnöke beszédében szintén kérte a magyar soros elnökséget, hogy biztosítson minden szükséges segítséget Tunéziának, amely egy feszült, de rendkívül lényeges időszakon megy keresztül, és amelyet támogatni kell a változások irányába.