A szenátorok nem módosítottak azon az alapelven, hogy 700 milliárd dollárral ki kell segíteni a bankokat, és a megszavazott összegből ki kell vásárolni a pénzintézetek rossz hiteleit – írja az Origo.

Ugyanakkor betettek a törvénybe néhány olyan változtatást is, amelyek az amerikai állampolgárok, banki ügyfelek számára kedvező. Így például emelték azt az összeget, ameddig a bankbetétek biztonságát a szövetségi állam garantálja. Az új szabály szerint 100 ezer helyett 250 ezer dollárig biztosítják a betéteket az USA-ban.

24 millió adófizető számára enyhítenek az úgynevezett alternatív minimális adón. A cégek számára könnyebbséget jelent az üzleti és az energiaipari adó csökkentése. Az adócsökkentések összesen 149 milliárd dolláros nagyságrendűek, ebből 17 milliárd a megújuló energiák (szél- és napenergia) energiatermelésre hasznosítását célozza.

A szenátus végül nagy többséggel fogadta el a javaslatot. A szavazati arány 74:25 volt, azaz a szenátorok háromnegyede támogatta a javaslatot, amelynek korábbi változatát a képviselőház, vagyis a törvényhozás alsóháza elutasított.

A két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain is Washingtonban egyeztetett a tervezetről, amelyet Bush hivatalban lévő elnök szintén támogatott.

(origo.hu)