Korábban a Hajdú-Bihar és a Békés megyei kórházaknak adott igazat a bíróság. Most a Csongrád megyei Erzsébet Kórház is kártérítést és az eredeti állapot visszaállítását kéri, miután a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, alkotmányellenes és jogsértő Molnár Lajos exminiszter 2007-es döntése, amely 30 százalékkal csökkentette a intézmény ágyainak számát.

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere szerint „fölbecsülhetetlen az a kár, amely az emberek egészségügyi állapotában, az ellátáshoz való hozzáférésében következhetett be az elmúlt két esztendőben”.

Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa rádiónknak azt mondta, tárgyalnak a minisztériummal és megpróbálnak peren kívüli egyezségre jutni. Ha a minisztérium elzárkózik a kártérítés és az eredeti helyzet visszaállítása elől, akkor a három érintett megyei önkormányzat – Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar – egységesen nyújt be keresetet a bíróságra.

A szaktárcától kapott információk szerint az álláspontjuk az újabb ügyben sem változott. Székely Tamás egészségügyi miniszter korábban, amikor a Hajdú-Bihar megyei Kenézy Kórház ügyében született meg ugyanez a legfelsőbb bírósági döntés, úgy nyilatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak ebben az utalásban nincs szó arról, hogy új eljárást kellene lefolytatni, nincs szó arról, hogy más ágyszámot kellene megállapítani, és arról sem, hogy bárkinek fizetni kéne valamit, leszámítva a perköltséget, amit egyébként az alperesnek kell majd kifizetni.

Székely Tamás azt mondta, csak akkor foglalkozik érdemben az üggyel, ha megérkeznek hozzá a bírósági dokumentumok. Mivel a kórházak egyelőre nem perelnek, hanem tárgyalni szeretnének, nem valószínű, hogy történt bármiféle előrelépés az ügyben. Hogy per nélkül hajlandó-e fizetni az állam egyetlen forintot is, azt délután közli a minisztérium.

(MR)