A politikus Orbán Viktor szavait cáfolva elmondta: Magyarországon nem volt forradalom a választási eredménye nem egy forradalom eredménye. „Az történt, ami eddig már háromszor ez elmúlt húsz évben: az emberek egy része elment szavazni és leváltotta a kormányt. Nem volt forradalom, és nem rendszerváltásra kapott felhatalmazást a Fidesz-KDNP szövetség, hanem kormányzásra” – mondta.

Mesterházy Attila szerint a Fidesz kormányprogramja a nemzeti szemfényvesztés programja. A szocialista frakcióvezető a kormányprogram úgy fogalmazott: az illuzionisták a cirkuszban szórakoztatóak, a parlamentben viszont életveszélyesek. Úgy látja: még mindig nincs kormányprogram. Lehet, hogy ez egy iránytű, de akkor a tű hiányzik belőle – utalt vissza Orbán Viktor expozéban elhangzott hasonlatára.

Mesterházy hiányolta a programból a válságkezelés folytatását, a munkavállalók érdekeinek a képviseletét. Kitért arra: a Fidesznek eddig nem volt fontos a nemzeti együttműködés vagy a nemzeti ügyek, amelyek az elmúlt húsz évben is léteztek. Az elmúlt hetek tapasztalati alapján – mint mondta – a Fidesznek egy doktrínája bontakozik ki: „aki nincs velünk, az nincs”.

(hirado.hu)