A Greenpeace március elején, közjegyző jelenlétében hét áruházlánc boltjaiban 12 féle paprikát vett, a független laboratórium nyolcban húszféle vegyszermaradványt talált – mondta a szervezet magyarországi agrárkampányának felelőse egy keddi budapesti demonstráción.A Greenpeace egész évben vizsgálni fogja a zöldségek és gyümölcsök vegyszermaradvány-tartalmát, tette hozzá Tömöri Balázs.

Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője elmondta, hogy a vizsgálat nem olcsó, egy minta elemzése a független laboratóriumban 35 ezer forint, plusz áfába kerül.

Példaként ismertették, hogy a vizsgált szentesi paprika kétféle, nem engedélyezett vegyszert tartalmazott. Az egyik a több hazai botrányban is szereplő, génkárosító, lehetséges rákkeltő diklórfosz nevű rovarirtó szer volt, amely a határértéket több mint hússzorosan, míg a másik tiltott szer a határértéket harmincszor meghaladó mennyiségben tartalmazott.

A vizsgálatok  hatféle különböző növényvédő szert mutattak ki egy Marokkóból és 7-félét egy Jordániából származó paprikában.

– A különböző vegyszerek együttes hatása kiszámíthatatlan: összeadódhatnak, sőt fel is erősíthetik egymás hatását. Ismert például, hogy egy rovarirtó szer toxicitása más anyag jelenlétében akár több mint az ezerszeresére is megnőhet. Ezen együttes hatásokat azonban a jogszabályok nem veszik figyelembe – fejtette ki Simon Gergely.

A Greenpeace azt javasolja a fogyasztóknak, hogy az ökogazdálkodásból származó termékeket részesítsék előnyben a vásárláskor.

MTI