Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint csak megerősítette munkája folytatásában az, hogy a szurkolók egy csoportja az otthona előtt tartott demonstrációt és a távozását követelte vasárnap.„A személyes érzéseimről nem akarok beszélni a tüntetéssel kapcsolatban, de megerősített abban, hogy folytatnom kell a munkát az FTC elnökeként, mert ezzel a kultúrával le kell számolni” – mondta a sportvezető, aki ugyanakkor elárulta: a tüntetés hatására nem erősítette meg a védelmét, nem fog testőrökkel járni, illetve változtatni az életén és a családjának is ezt javasolta.

Kubatov Gábor arról is beszélt, hogy a klubnál hat éve, még nem az ő vezetése alatt vezették be a szurkolói kártyát, amelyből a régi rendszerben 42-45 ezer, most 64-65 ezer fogyott. Úgy vélte, kiválóan működik a rendszer, ráadásul üzletileg is, mert 40 cég 800 elfogadóhelyén olyan kedvezményeket biztosít a drukkereknek, hogy egy év alatt akár a bérlet árát is megtakaríthatják. Megjegyezte, a magyar szövetség azon döntése, hogy nem kötelező a kártya a meccslátogatáshoz, könnyítette az FTC helyzetét is, mert így például nem kell semleges szektort kialakítaniuk.

„A vénaszkennerrel kapcsolatban semmiféle jogsértés nem történt, ami indokolttá tenné, hogy eltöröljék. Ez csupán egy műszaki újítás a szurkolók beengedéséhez. Bizonyos drukkerek részéről ez csak egy indok, hogy cirkusz legyen a klub körül” – mondta Kubatov, hozzátéve, hogy a holland Den Haagnál például arcleolvasó szerkezetet használnak.

A klubelnök szerint annak a 3000 drukkernek, akik a vénaszkenner miatt nem látogatják a meccseket, nem érződik a hiánya, ugyanis a 2013/14-es idényhez képest alig több mint 500-zal csökkent az átlagnézőszám az előző szezonban, vagyis mintegy két és félezer olyan új szurkolót nyertek, akik korábban nem jártak meccsre. Megjegyezte, amióta ő az elnök, azóta ez az első alkalom, hogy valamelyest visszaesett a nézőszám és a mostani szezonban is emelkedést vár, már csak azért is, mert ezúttal a bajnoki címért küzd majd a csapat.

„A többség a meccsre járás és nem a tüntetés mellett van, de nem mondtunk le senkiről, csak 15 kitiltott emberről. Az a 3000 szurkoló is bejöhet, aki jelenleg tüntet, de vállalnia kell a tetteit. Nem lehet trágár, obszcén, kirekesztő. A szabály egyszerű: csak olyat mondj az ellenfeledre, amit saját magadról is szívesen hallanál és politikusként mondom, politikai deklarációnak nincs helye a stadionban. Erről az útról nem fordulok vissza” – mondta Kubatov Gábor, aki hozzátette, nem hajlandó olyanokkal közösséget vállalni, akik például horogkeresztes zászlót visznek a stadionba.

A labdarúgócsapattal kapcsolatban azt mondta, eddig bajnokok „szerettek volna” lenni, most viszont „bajnokok akarnak lenni”. Az átigazolási pletykákra reagálva kijelentette, hogy a spanyol David Mateos továbbra is az FTC játékosa, illetve a magyar válogatott kapusra, Dibusz Dénesre nem érkezett komoly ajánlat, utóbbit csak sok pénzért engedné el, mert nehéz lenne pótolni.

Az Európa Liga-kiesést a bosnyák Zeljenznicarral szemben csalódásnak nevezte, hiszen bebizonyosodott, egyénileg jobb játékosokból áll a Fradi, mint mondta, a szakmai stábnak mélyebben meg kell vizsgálnia, ennek ellenére miért alakult így a párharc.

„A munka derekánál vagyunk, egyelőre csak a felét végeztük el annak, amit elterveztem„ – zárta szavait az FTC-t 2011 februárja óta irányító Kubatov Gábor.

MTI/Demokrata