Cseh Tamás 1943. január 22-én, Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri tanárképző főiskolán, majd a képzőművészeti főiskolán tanult, ezt követően, 1967-től 1974-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította.

Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színházban „futott” Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.

„Az élet tele van gyönyörű igazságokkal, mindre kíváncsinak lehet lenni. Mindig van szép lány, mindig van különös erdő, mindig van izgalmas rianás a befagyott tavon, szóval az élet tele van csodákkal… megannyi dalba valók, de hát azt majd megírja esetleg más” – mondta el közel két éve Cseh Tamás a hírTV stúdiójában művészi ars poeticájáról beszélve.

Bérczes László, rendező, dramaturg úgy nyilatkozott: „minden megnyilvánulásából a személyesség sugárzott… nem egyszerűen a művészek, a zenészek veszítettek, mi mindannyian veszítettünk egy embert”

Cseh Tamás távozása egy 39 éves közös munka végét jelenti – írta Bereményi Géza közleményében. A filmrendező szerint a művész magával vitte azokat a dalszövegeket, amelyeket csak neki tudott volna írni.

Cseh Tamás 66 éves volt.

(hírTV)