A minszki megállapodás végrehajtása a kárpátaljai magyarság számára fontos, Ukrajna szuverenitása szempontjából kulcsfontosságú, amit Magyarország a messzemenőkig támogat – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács (ET) öt napos parlamenti közgyűlésének első napján az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában hétfőn.

Elmondta, a minszki megállapodás fontos része a decentralizáció igénye Ukrajnával szemben, amelyre a kárpátaljai magyarság is számít, hiszen ebben a keretben tudja az alapvető emberi és kisebbségi jogait érvényesíteni.

Ezért is kiemelt jelentőségű, hogy Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője látogatást tesz az Európa Tanácsban, részt vesz a parlamenti közgyűlés vitáin és felszólal a néppárti frakció ülésén – tájékoztatott Németh Zsolt.

Az Országygűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: az Európa Tanács komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az Oroszországban bebörtönzött és a kelet-ukrajnai harcokban való részvételéért 22 év börtönbüntetésre ítélt egykori pilótanő, Nagyija Szavcsenko ukrán képviselő májusban kiszabadulhasson. Szavcsenko  most szintén részt vesz és felszólal a tanács közgyűlésén.

Hangsúlyozta, a minszki megállapodás előírja minden fogoly és bebörtönzött szabadon bocsátását.

Kiemelte, a közgyűlés fontosnak tartja, hogy a szeptemberben tartandó orosz parlamenti választásokon biztosítsák az Európa Tanács ellenőrzésének lehetőségét is. Arra hívta fel a figyelmet: ameddig erre nem kerül sor, addig nem lehet az Európa Tanács parlamenti közgyűlése és Oroszország közötti kapcsolatokat újraindítani.

Arra emlékeztetett, a közgyűlést aggodalommal tölti el, hogy a grúziai parlamenti választásokat megelőzően megnövekedett a szervezett erőszak. A tanács elvárja a helyi hatóságoktól, hogy biztosítsák a szabad választások feltételeit – közölte.

A migráció vonatkozásában Németh Zsolt elmondta: örvendetes, hogy az Európa Tanács is hozzájárul a migrációs hullám megfékezéséhez.

Megjegyezte, a migráció csökkenéséhez a megállapodásokban foglalt kötelezettségek betartására van szükség, de arra is, hogy „az Európai Bizottság ne terjeszkedjen túl saját hatáskörén és ne zsarolja meg a tagállamokat indokolatlan javaslatokkal” – fogalmazott külügyi bizottság elnöke.

Az Európa Tanács hétfői közleményében arról tájékoztatott, hogy a parlamenti közgyűlésen részt vevő képviselők NoFearNoHate címmel kezdeményezést indítottak a terrorizmus okozta félelem és gyűlölet megjelenése és terjedése megelőzéséért.

Pedro Agramunt, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke elmondta: „harcolni kell a terrorizmus ellen a bennünket összetartó olyan értékek megőrzése mellett, mint az emberi jogok és a jogállamiság alapelvei”.

Határozott párbeszédre van szükség a gyűlölet és a bosszú teljes elutasítása mellett. Szavatolni kell a biztonságot a szabadság korlátozása, a bizalmatlanság és a félelem kialakulása elkerülésével – hangsúlyozta Agramunt.

MTI