Németországban a védelmi miniszter utasította a hadsereget (Bundeswehr), hogy minden nélkülözhető kapacitással támogassa a túlterhelt menekültügyi ellátórendszert, a katonák így újabb kaszárnyákat nyitnak meg és sátortáborokat építenek a menedékkérőknek.

A Bundeswehr eddig már 3500 menedékkérőt helyezett el összesen nyolc használaton kívüli laktanyában, a következő napokban pedig további három kaszárnyát nyitnak meg és sátortáborokat építenek három tartományban, Brandenburgban, Hamburgban és Szász-Anhaltban. A 141 nagyméretű, fapadlós, világítással rendelkező sátorban 1120 embert helyeznek el.

„A menedékkérők elhelyezése és ellátása nagy össztársadalmi feladat” – nyilatkozott Ursula von der Leyen védelmi miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak. „Nálunk a Bundeswehrnél természetes, hogy ahol csak tudunk, segítünk, és nagyon örülünk, hogy már 7290 menekültnek tudunk szállást biztosítani” – tette hozzá.

Ugyanakkor von der Leyen korábbi nyilatkozatai szerint a Bundeswehr kizárólag a szabad kapacitásokat ajánlja fel, és nem vesz részt más módon – például orvosokkal vagy a menekültszállásokká átalakított laktanyák őrzésével – a menekültügyi munkában. „A Bundeswehr belföldi bevetéséről szó sem lehet, nincs katasztrófahelyzet” – nyilatkozott a napokban a védelmi miniszter, rámutatva, hogy az alaptörvény szerint német katonákat csak akkor lehet bevetni a határokon belül, ha a rendőrség segítséget kér katasztrófahelyzet kezeléséhez.

Németországban az utóbbi évtizedek legerősebb menekülthulláma miatt szinte mindenhol túlzsúfoltak a menedékkérők szállásai. A legutóbbi adatok szerint az év eleje óta 302 415 menedékkérőt regisztráltak az országban. Ez 100 ezerrel több a tavaly egész évben regisztrált 202 ezernél, pedig a 2014-es is kiugró adat, akkor a balkáni háborúk kezdete, vagyis a kilencvenes évek óta a legtöbb menedékkérő érkezett az országba.

A menedékkérők elhelyezéséért felelős tartományi kormányok egyre nehezebben találnak megoldást a folyamatosan beáramló menedékkérők elszállásolására. Alsó-Szászország belügyminisztere szerint ezért fel kell függeszteni néhány jogszabályt, hogy gyorsabban menekültotthonná alakíthassanak épületeket. Egyebek között a lakóingatlanná átsorolandó épületekre vonatkozó hőszigetelési és egyéb energetikai szabályok alkalmazásától kellene ideiglenesen eltekinteni, különben még télen is sátrakban laknak majd menedékkérők tömegei – nyilatkozott vasárnap Boris Pistorius.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egy sor intézkedéssel próbálja tehermentesíteni az ellátórendszert. Vasárnap megjelent adatok szerint a kitoloncolás intézményét is egyre határozottabban alkalmazzák. A Welt am Sonntag című újságban ismertetett kimutatás szerint az első félévben 8178 elutasított kérelmezőt szállítottak vissza hazájukba, ami 42 százalékos növekedés éves szinten. Több mint 12600 menedékkérőt pedig sikerült rávenni arra, hogy önként utazzon haza. Ebben a csoportban 85 százalék a nyugat-balkáni származású kérelmezők aránya.

A Nyugat-Balkánról érkező menedékkérők ügye azért kiemelten fontos Németországban, mert a térség országainak állampolgárai alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát, és körükben az elfogadott kérelmek aránya a 0,5 százalékot sem éri el, de az ellátásukról az eljárás végéig gondoskodni kell.

MTI