Önkéntes munkavégzéssel integrálnák a menekülteket az ausztriai munkaerőpiacra az osztrák közszolgálati Ö1 rádióban elhangzott keddi beszámoló szerint.

A program a törvényi szabályzást követően nyár elején indulhat el. A hat vagy tizenkét hónapig tartó időszakban munka mellett 150 órás képzésre, nyelvtanfolyamra is járnának a menekültstátusszal rendelkezők. A rádió információja szerint ezer fő vehet majd részt a programon, azonban ez a szám függ a menekültek érdeklődésétől és attól, hogy a szervezetek mennyi embert tudnak alkalmazni. Ez idő alatt a menekültek kapnak beteg- és balesetbiztosítást, az azonban még egyelőre bizonytalan, hogy az önkéntes év alatt jár-e nekik anyagi támogatás.

A Volkshilfe osztrák segélyszervezet attól tart, hogy ha általánosan csökkentik a menekülteknek folyósított szociális juttatásokat, akkor sokkal kevesebben fognak jelentkezni hasonló, önkéntes munkára.

Tavaly hatezer menekült helyezkedett el az osztrák munkaerőpiacon, idén azonban még több embernek kell lehetőséget teremteni – írta a Die Presse című osztrák lap kedden. A legtöbben, mintegy 2100-an közülük csak rosszul fizető, segédmunkás állást kaptak, 800-an konyhai kisegítőmunkát látnak el, több mint ötszázan pedig az építőiparban helyezkedtek el.

A lap megjegyzi, hogy a németországi munkaerőpiac 700 ezer új helyet kínál évente, ebből 350 ezret a bevándorlók töltenek be. Ausztriában tizedannyian laknak, mint Németországban, tavaly az így arányosnak vélt 70 ezer helyett „csak” 30 ezer, idén várhatóan 36 ezer új munkahelyet hoznak létre. Ennek a szerző szerint a gyenge osztrák gazdasági növekedés az oka.

Január végén az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS) mintegy 22 ezer munkakereső menekültet tartott számon, közülük 6800 szíriai, 4800 afganisztáni, 3400 oroszországi és csecsen, 1200 iraki és 1100 iráni volt. Tíz százalékuk Bécsben él, ezért ott a legnagyobb a munkanélküliség.

A Die Presse megjegyzi, hogy a menekültválság és a keletről áramló munkaerő hatására várhatóan tovább növekszik a munkanélküliség Ausztriában.

Németországtól eltérően Ausztriában csak akkor dolgozhatnak az emberek, ha megkapják a menekültstátust. Így a tavaly az országba érkezett 90 ezer menekült nem jelent meg a munkaerőpiacon, mivel még kérelme elbírálására vár. Az AMS becslése szerint a menekültstátusszal rendelkezők közül idén 30 ezren keresnek majd munkát Ausztriában.

A Boszniából érkezőknek ugyan más a kulturális hátterük, azonban a földrajzi közelség miatt közelebb érezték magukhoz az osztrákok őket, mint most az afganisztáni menekülteket – jelentette ki egy volt miniszter, aki a kilencvenes évek elején az osztrák oktatásügyi tárcát vezette. Rudolf Scholten a Der Standard című lapnak adott interjújában a boszniai menekültek kilencvenes évek elején zajló ausztriai integrációjáról beszélt. Elmondta, hogy külön osztályokban készítették fel a fiatalokat az osztrák oktatási rendszerre, és az osztrák tanárok közösen oktattak az egykori Jugoszláviából jött tanárokkal.

MTI