Fulladás és zúzódás okozta a diszkótragédiában elhunyt három lány halálát, az igazságügyi orvosszakértő vizsgálata alapján. Az áldozatok az első és a második szint között szorultak a korláthoz. Az igazságügyi orvosszakértő az egyik áldozat véréből amfetaminszármazékot is kimutatott. A szombat esti tragédia helyszínére érkező mentők fél óráig próbálták őket újraéleszteni, sikertelenül.

Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány elmondta, hogy az őrizetbe vettek közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a hely bérbeadói, egyikük pedig a Noise Night Life programsorozat gazdája. Több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják őket.

Pintér Sándor hozzátette, a szórakozóhelynek nem voltak meg a szükséges engedélyei, és felelőtlenek voltak azért is, mert a diszkóba 3000 embert engedtek be, és 4000 jegyet akartak eladni. A tárcavezető azt is hozzátette: nem volt megfelelően megtervezve az érkezési útvonal és az sem, hogy az épületen belül hogyan mozgatják az embereket. 10 fős volt a rendezői személyzet és csak 0,4 négyzetméter jutott egy emberre.

Az áldozatokról való megemlékezésen a miniszterelnök is gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére a Nyugati téren. Orbán Viktor úgy véli, fontos kideríteni, hogy mi is történt valójában, a pontos tények ismeretében pedig le kell vonni az általános tanulságokat és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket.

(Forrás: hirtv.hu)