Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Nagy-Duna alsó szigetközi szakaszán Nagybajcsnál, ahol szombatra várják a tetőzést 730 centiméteren. 2002-ben ugyanitt 827 centis vízállást mértek. Komárom-Esztergom térségében még másodfokú a készültség, de már csak 10-20 centi hiányzik ahhoz, hogy elrendeljék a legmagasabb fokú védekezést.

Ötszázhat centiméteren tetőzik a Rába Szentgotthárdnál, ez harminchat centiméterrel magasabb, mint a valaha mért legmagasabb vízállás, amit az 1965-ös nagy árvíz idején mértek. Természetesen a kiépített védművek sokat segítenek, de a szakemberek szerint szükség lesz a gátak megnyitására, vagy akár robbantásra is, hogy a vizet a földekre vezessék el. Nem járnak a vonatok, a Szombathely-Graz vasútvonalat 11 órától lezárták. Rábatótfalu községben a nyílt ártéren lévő négy lakóháznál dolgoznak. Csörötneken szintén négy házból ki kellett telepíteni a lakókat. A legfrissebb jelentés adatai szerint Szentgotthárdon a Vörösmarty Gimnáziumot és a piacot telepítették ki, illetve a Hunyadi úti mozi mentén és a termálhotel melletti töltéseknél is védekezni kell. Az előrejelzések szerint Körmendnél holnap, Sárvárnál szombaton tetőzhet az ár. Vélhetőleg elrendelik az összes alsóbbrendű út lezárását Vas megyében.

Harmadfokú riasztás a Szigetközben

Elrendelték Nagybajcsnál a harmadfokú árvízvédelmi készültséget, ezzel egy időben azonban tetőzött már a Duna, és egyértelmű apadás indult meg a felsőbb szakaszokon. Győrben egyébként 26-án éjszakán, illetve 27-én hajnalra várják a tetőzést, az előzetes becslések szerint mintegy 730 cm-rel. A három évvel ezelőttihez képest harminc centiméterrel alacsonyabban, hiszen akkor 758 cm volt a legmagasabb vízállás. Dunakilitinél maradt a másodfokú készültség a várttal ellentétben, és úgy tűnik, hogy a jó idő alapján ez marad is. Komárom-Esztergom megyében sem fogja túllépni az előzetes becslések alapján a harmadfokú készültségi szintet, a Lajtán azonban figyelnek a figyelő szolgálatos szakemberek, hiszen egy jelentősebb árhullámra ott még lehet készülni. Eddig nem kellett külső segítséget igénybe venni, sem katonaságot, sem önkéntes egyesületek közreműködését Győr-Moson-Sopron megyében, illetve a Szigetközben. Ami érdekesség, hogy a turizmusban ez ismételten fellendülést okozhat, hiszen érdeklődve nézik a külföldi, illetve a Magyarország más területéről érkező turisták a megnövekedett vízállást.

Pénzt kértek az árvízi védekezésre

Tartós harmadfokú készültség várható a Dunán és a Rábán is – ezt mondta ma a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Vízügyi Igazgatósággal tartott közös egyeztetés után. Szabó Imre azt is elmondta, hogy megkereste a pénzügyminisztert, hogy biztosítson a védekezéshez és a helyreállításhoz pénzt, mégpedig a költségvetési tartalékokból. Eddig 500 millió forintot kért erre a miniszter. Elmondták azt is, hogy a Dunán Komárom-Esztergom megye térségében emelték harmadfokúra a készültséget, de nem számítanak ennél nagyobbra. Budapesten a rakpartot a 650 cm-es vízállásnál zárják le, valószínűleg már pénteken, a korábban meghatározott szombat helyett. A budai alsó-rakparton, és a Margit-híd alatti építkezésnél már uszályokra és teherautókra pakolták a munkaeszközöket és az építési anyagokat, mert a Duna azt gondolják, hogy ma estére elönti az építkezést. Az építésvezető azt mondta, hogy nem okoz kárt az árhullám, de hátráltatja a munkálataikat. Kótay László vízügyi szakállamtitkár azt mondta, hogy egy tartós, erős harmadfokú, de nem kritikus árhullámra kell számítani, csak a Rábán haladja meg a rekordot a folyó vízállása. A Dunán egy méterrel alacsonyabb tetőzés lesz, mint a rekord. A Környezetvédelmi minisztérium egyébként ma 50 ezer homokzsákot indított el a kisoroszi, szigetmonostori térségbe, hogy segítse a védekezést.

Külföldön is gondot okoz az árvíz

Ausztria és Csehország után Lengyelországban is súlyos gondokat okoz a rengeteg eső. Szilézia legnagyobb városában középületek – köztük egy kórház – kerültek víz alá, másutt a vasútállomást árasztotta el az ítéletidő, ott most nem járnak a vonatok. Csehországban már 8 halálos áldozata van az áradásnak. A folyók házakat, utakat öntenek el, és falvakat vágnak el a külvilágtól. Több száz embert kellett kiköltöztetni. Ausztria északi és déli vidékein is folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a harmadik napja szakadó eső miatt.

(MR)