Fotó: shutterstock, illusztráció

Évről évre hagyomány, hogy a magyar nyári fesztiválok sorát a Belga Sörfesztivál nyitja az utolsó májusi hétvégék egyikén, s ez alól 2017 sem volt kivétel.

Immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze az aranyló nedűk szerelmesei a budapesti Bálnában, hogy három napig hódolhassanak a legsörösebb ország nevezetességeinek. Belgium ugyanis világelső az egy főre jutó sörfőzdék tekintetében. A közel másfél száz  – köztük sok esetben kis családi manufaktúraként működő – serház közel ezer fajta sört állít elő, s ezek száma a világtrendek és a hagyományos eljárások újraindítása által is évről évre gyarapszik.

A belga sörbarátok a hazai forgalmazókkal karöltve évről évre mutatják be hazánkban is büszkeségeiket. Idén 250 fajta érkezett Budapestre, melynek egy része ténylegesen csak a fesztivál ideje alatt volt elérhető a hazai közönség számára, s sok eddig üvegesként ismert fajta csapolt változatát is megkóstolhatták az érdeklődők, de találkozhattak portóival és kávéval érlelt, tölgyfahordóban pihentetett és vadkomlóval erjesztett változattal is. Igazi kuriózum volt a sörmaláta fajták kóstolója, hiszen az alapanyagok változatosságának összehasonlítása eleddig a sörmesterek kiváltsága volt. A gyümölcssörök közül a meggy mellett idén is a málnás lett a magyarok kedvence, de csapra került kókusszal és banánnal érlelt párlat is.

(p)