Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció

Vasárnap tartják a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjét, a showműsort a Duna televízió és a Duna World élőben közvetíti – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-t.

A 16 döntős lány négy különböző öltözékben lép majd színpadra. A bikinis kör mellett Merő Péter divattervező estélyi és nemzeti öltözetében is felvonulnak majd a lányok, valamint a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör is lesz.

A győztes Miss World Hungary udvarhölgyei a Miss Earth Hungary és a Top Model of the World Hungary cím birtokosai lesznek. Őket a 16 tagú zsűri választja ki, de idén is tartanak közönségszavazást, voksolni a korábbi évekhez hasonlóan egy alapdíjas telefonszámon lehet majd.

Újdonság, hogy ebben az évben már az Android, iOS és Windows Phone platformokon is elérhető Médiaklikk Plusz mobilapplikáció segítségével is informálódhatnak az érdeklődők a versenyről és az alkalmazáson keresztül leadott szavazatukkal támogathatják a döntősöket. Az applikációban legtöbb voksot kapott lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

A műsorban először hallhatják a nézők Pápai Joci legújabb dalát, emellett a már jól ismert eurovíziós slágere, az Origo új formában hangzik el, Csepregi Éva és a Spoon kifejezetten erre az estére készül közös produkcióval, Völgyesi Gabi a Csillagtengert adja elő új hangszerelésben, Kocsis Tibor és Janicsák Veca pedig a Szépség és a Szörnyeteg duettjével állnak színpadra.

Az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente lesznek.

MTI