Fotó: www.facebook.com/andreszek.csabazoltan

Egy térfigyelő kamera felvétele, egy autóból rögzített videó és most már egy fénykép tanúskodik arról, hogy Székelyudvarhely utcáin vasárnap hajnalban hatalmas medve járt.

Egy kávézó biztonsági kamerája által rögzített felvételen az látható, amint elszalad a lokál előtt a nagyvad, majd a taxisok követik őt. Másnap a székelyudvarhelyi városi kórház egyik főorvosa posztolt ki a Facebookra egy sajátkészítésű képet, amelyen a mackó talpnyoma látható. A fotó egyébként az intézmény udvarán készült.

Panaszt tettek a nép ügyvédjénél

Egy héttel ezelőtt több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a romániai környezetvédelmi minisztériumot az ombudsmannál (romániai megnevezése: a nép ügyvédje) a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt. Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban. Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók – elsősorban a medvék – napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. 2016-ban 13 személy, 2017. június végéig pedig kilenc (azóta pedig további öt) személy sérült meg Hargita megyében medvetámadás következtében. Tavaly 43 szarvasmarhát, 56 juhot és kecskét, 62 méhkaptárt és két lovat pusztítottak el, és 49 hektár mezőgazdasági területet károsítottak a vadállatok a megyében. Az idei első félév veszteségmérlege: 28 szarvasmarha, 146 juh és kecske, 38 méhkaptár, egy ló, és öt hektár szántóföld termése.

 A tavalyi 176 támadás közül 122 a medvék, húsz a farkasok, 21 a vaddisznók és a szarvasok, 13 pedig egyéb állatok számlájára írható. Az idei első félévben történt 82 támadás közül 58 esetben támadott medve.

A Hargita megyei önkormányzat szerdai közleménye Borboly Csabát idézte, aki szerint Románia nem tartja be az Európai Unió környezetvédelmi irányelvét, amely a természet és az emberek védelme érdekében megelőzési intézkedéseket szorgalmaz.

Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található. A medvetámadások azóta sokszorozódtak meg, hogy a román kormány tavaly a populációszabályozás céljával történő medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.

A környezetvédelmi tárca vezetője szeptember elején 140 veszélyesnek bizonyult medve és 97 veszélyes farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki miniszteri rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők. A székelyföldi illetékesek azt hangsúlyozták, hogy a rendelet csak a pillanatnyi válságkezelésre alkalmas, egy másik jogszabállyal a populációszabályozást kell megoldani.

Két támadás is történt nemrégiben

Szeptember elején egy mogyorót szedő férfit sebesített meg szombaton a székelyföldi Csíkjenőfalva közelében egy medve. A közepes méretű állat egy bokorból ugrott elő, és azonnal a férfira támadt, akit a bal lábán harapott meg. Amint az áldozat elmesélte: úgy tudott szabadulni, hogy a nála lévő bottal kezdte ütlegelni az állatot, amely egy idő után eleresztette a lábát, és elszaladt.

Augusztus végén Csíkmindszenten történt medvetámadás. Egy 38 éves csíkszentléleki férfire rontott rá a nagyvad, a sebesült szilánkosan eltört alkarját csíkszeredai kórházban műtötték meg. Az illető egy fiatal ültetett erdőrészen haladt át, és a medvéktől tartva nagyokat füttyentett, hogy elijessze az esetlegesen ott tartózkodó állatokat, amikor a fák közül teljesen váratlanul rátámadt egy közepes méretű mackó. Megjegyezte, ugyan gázspray is volt nála, annyira hirtelen történt a támadás, hogy nem volt ideje ezt megelőzni. A medve a férfi jobb vállát és a jobb alkarját sebesítette meg. Az áldozat végül az időközben előkotort gázspray segítségével szabadult az állat karmai közül.

szd, MTI