Öt alkalom, amikor kiújult Juncker "isiásza"

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Miután a héten a NATO-csúcstalálkozón európai vezetőknek kellett támogatniuk a rendkívül bizonytalan lábakon álló EB-elnököt, Luxemburg korábbi miniszterelnökét, az eseményeket figyelő sokaság azonnal találgatásokba kezdett, mi történhetett az uniós csúcsvezetővel.

Jean-Claude Junckernek állítólag erős porckopása és/vagy isiásza van, és ezért áll egyre gyakrabban egyre bizonytalanabbul a lábán. Azonban a legutóbbi, a NATO-csúcstalálkozón elkövetett dülöngélése óta az internet népe egészen másféle okot nevez meg a probléma forrásaként. Anélkül, hogy bármivel is megvádolnánk az Európai Bizottság fejét - akinek jelölése ellen egyébként mindössze a brit és a magyar miniszterelnök szavazott 2014-ben -, azt el kell ismernünk, hogy a történteket nehéz önmagában a fent említett betegségekkel magyarázni.

Ráadásul Juncker nemcsak az egyensúlyát szokta elveszíteni, de a józan ítélőképességét is, legalábbis ami a többi európai vezetővel szembeni viselkedését illeti. Ezért álljon itt egy kis csokor az utóbbi évekből olyan esetekről - kommentár nélkül -, amikor Junckernek... kiújult az isiásza.