A rítusok felkészítik a lelkünket

Fotó: MTI

„Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, / hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.” József Attila soraiban ott rejlik az ünnep valódi értelme: kilépni az időből, és kicsit jobbá, lelki szempontból tisztábbá válni. De mi a szerepe az ünnepnek egy kisebb közösség vagy a nemzet életében? Mi az a lelki hajtóerő, ami miatt annyira várjuk e pillanatokat? Milyen veszéllyel járhat az ünnep kiüresedése?

Betlehemes játék egy kiskunfélegyházi családnál. Fotó: MTI

A puha sötétből szállongó hó, a havas utcát megvilágító apró fények, az arcokon tükröződő titokzatos ünnepélyesség, a csillagszóró és a gyertya csípős-füstös illata – mindez együtt adja a sokáig őrzött varázslatot a gyermekkori karácsonyokról. Nem véletlenül maradnak meg bennünk ilyen élesen az emlékfoszlányok akár húsz-harminc év távlatából. Az ünnep a hétköznapok egyhangúságát megbontó, emelkedett pillanat, olyan komplex és intenzív élmények összessége, ami egész életünkre belénk vésődik.

Rítusok és szimbólumok

Merthogy minden ünnep, amivel kapcsolatban egy adott közösség egyfelé gondol, és közben hálát érez azért, hogy ott lehet, együtt azokkal, akikkel összetartozik. Hiszen az ünnep feltétele a közösség, gyűljenek össze tagjai akár születésnap, akár diplomaosztó, esküvő vagy éppen karácsony alkalmából.

– A hagyományos, évről évre visszatérő ünnepeinkhez kapcsolódó szokások, rítusok természetesen alakulnak ki. Valahogy úgy, hogy ami jól működött, azt szívesen megismétli az ember, így a hagyományok a különböző szinteken – egy család, egy falusi közösség, akár az egész társadalom, vagy éppen a népszokások és a vallási rítusok szintjén – évszázadok, évezredek alatt alakulnak, kristályosodnak ki. A mikroközösségekben, vagyis családonként némi módosítással eltérhetnek az adott ünnephez kapcsolódó rítusok, de a középpontban ugyanaz a spirituális élmény áll – szögezi le Komlósi Piroska pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense. Szerinte ahogyan a nagyobb vallási közösségeknek, úgy a nemzet történelmi eseményekhez kapcsolódó ünnepeinek is vannak szimbólumok sorát hordozó rituáléi.

Ezek a közösség tagjaiból hasonló asszociációkat, élményeket hívnak elő, és várhatóan hasonló érzéseket generálnak. E rítusokat lehet szigorúan őrizni, vagy épp az idő múlásával egyes elemeit változtatni, arra azonban ügyelni kell, hogy a hozzá kapcsolódó érzelmi és gondolati egységnek ne váljon kárára.

Boldogság, törött tükörben

Mi történik akkor, ha a közösség ünnepei elsekélyesednek, kiüresednek? A szakralitás és a hagyományok eltűnése leginkább a nyugati társadalmat fenyegeti, a XX. században diadalmaskodó szekularizáció kétes eredményei a keresztény ünnepek, például a karácsony esetén a leglátványosabbak. Ez magával hozta, hogy az egymásra figyelést, a család közösen töltött, értékes idejét az extrém drága ajándékok váltották fel, a családi vacsoraasztal melletti beszélgetéseket a wellnessüdülés, az intimitást, a meghitt pillanatokat a közösségi oldalakra feltöltött szelfik, hogy legalább más higgye azt, boldogok vagyunk, ha már mi magunk nem élhetjük meg.

– Az ünnepek kiüresedése az életet szegényíti el, a láthatatlan szálak elvékonyodásának a közösség belső kohéziója látja kárát. Van egy régi bölcsesség: forma dat esse rei, vagyis a forma adja a dolgok tartalmát. Nem véletlenül öltözünk fel alkalmi ruhába az ünnepekkor, hiszen ezzel is igyekszünk ráhangolódni arra, hogy kilépünk a hétköznapokból. Ha ezek az apró külsőségek kivesznek, a tartalom is csorbulhat. Egy elegánsabb öltözetben az ember nem viselkedik közönségesen, tartása lesz, ami visszahat a mentalitásra, a gondolatokra, ilyenformán az emberi kapcsolatainkra is. Fontos tehát, hogy lelkünket, testünket ünneplőbe öltöztessük – vélekedik Komlósi Piroska.

Hozzáfűzi, sok olyan családot lát, ahol két-három generáció alatt kikoptak a karácsonyból a keresztény hagyományok, a családtagok lelkileg, szellemileg kiüresedve állnak a giccses fa alatt, és ajándékhalmazzal igyekeznek a lelkükben az ünnepek alatt érzett űrt kitölteni.

– Az ilyesfajta ünneplésnek veszélye is lehet – mondja a pszichológus. – A mai embert szinte kényszeresen az a képzet hajtja, hogy az ünnepek alatt mindennek tökéletesen, minél különlegesebben kell történnie, az emberek ezáltal a tartalom helyett a külsőségek rabjai lesznek. És mikor azt látják, hogy a hatalmas erőfeszítések, amit az ajándékokra és a karácsonyi vacsorára fordítottak, a másik embernek nem hoznak igazi örömöt, marad a csalódás és a bosszankodás. Az öröm fájó hiánya idéződik fel azokban, akiknél a karácsonyokat is a szeretet hiánya, ingerült, türelmetlen együttlétek jellemezték. De sokaknak sikerül a saját felnőtt életükben ezen változtatni, megtörni ezt a szomorú örökséget, és megtölteni békességgel.

Továbbadni a gyerekeinknek

Kérdés, meg tudjuk-e tanítani a gyermekeinket tiszta szívvel örülni, köszönni, hálát adni? Ha sikerül a minél nagyobb ajándék, a szebb teríték, a fantasztikus lakásdekoráció helyett az ünnep szellemiségére koncentrálni, a hiteles példát a gyerekek megőrzik, és az emlék hosszú idő múltán is aktivizálódik majd.

– A gyerekkorunk óta elhangzó történet a Megváltó születéséről, az egymás iránt érzett szeretet fontosságáról, mind fontos érzéseket aktivizálnak bennünk. Ha ezek a rítusok éveken át ismétlődnek, nyomot hagynak az emlékezetünkben – magyarázza a pszichológus. – Az ünneplőbe öltözött család, a hagyományos vacsora, a várakozás a csengő megszólalására, a gyertyafényben megváltozott szoba, az elkomolyodott arcok, a megilletődött csend, az éneklés és az illatok mind-mind együtt adják a karácsony élményét, ami felnőttkorunkban is a családi összetartozás érzését erősítheti. Boldogabb lehet a karácsonyuk azoknak, akik szép hagyományokat örökölnek a szüleiktől, amikkel erősíthetik családi kötelékeinket és gazdagítják érzelmi világunkat is. Jól teszik, akik mindezt nem hagyják kikopni az életükből, és képesek szülőként átadni gyerekeiknek. Mikor a gyerekek a karácsonyi történetet hallgatva izgatottan, de türelemmel várják, hogy megkapják az ajándékot, a szeretet szimbólumát, jó, ha tudják, hogy a világ Jézus születésnapját ünnepli.

A szakember szerint a rítusok másik legfontosabb eleme a közös éneklés: a dal élménye közösséggé kovácsol, érzelmeket megmozgató erővel bír. Ha valaki nem ismeri az egyházi dalokat, vagy nem szeret énekelni, annak azt tanácsolja, karácsonykor kórusműveket, emberi énekhangot hallgasson, ez is erősíti az öröm megélését, a család, a közösség összetartásának érzését.

– A család ünnepi rítusainak egész felnőtt életünkre pozitív a hatásuk. A folyamat rögzül, belső értékké válik, amit senki nem vehet el. A családi, a gyülekezeti hagyományok az identitás egy-egy vékony rétegének alkotóelemeit adják, belső azonosságot, stabilitásélményt. Az élményközösség összekapcsolódik a múlt értékeinek őrzésével, és mindez együtt a személyiség belső, rejtett erőforrásává válik – hangsúlyozza Komlósi Piroska.

Hozzáteszi, a karácsonyi szimbólumok ráadásul olyan mély, ősi érzeteket hívnak elő, amik nagyon régóta ott élnek az emberben. Nem véletlen, hogy a gyertya apró, remegő lángja a fényt, a sötétségen győzedelmeskedő krisztusi szeretetet, a világosságot egyaránt jelképezi.

Ma, a világunkban is megjelenő új kultúrák térhódításának idején már nem pusztán az a kérdés, hogy megtartjuk-e a rítusainkat, hanem vállaljuk-e: mindez számunkra így kedves, hiszen a családunkban generációk óta ez a szokás. Kiállunk-e amellett, hogy karácsonykor az örömhírt hozó angyalka hozza az ajándékot és nem a Télapó, és hogy Miklós-napon a Mikulás rejti a csizmába a csokoládét? Felvállaljuk-e, hogy a család közössége, az egymás iránt érzett felelősség és szeretet fontosabb bármilyen drága, a luxus illúzióját keltő ajándéknál?

Lapszám: