Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség – közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Elmondása szerint 13 hónapi vemhesség után született meg a nőstény tapír, az állatkert tapírpárjának harmadik utóda.

A páratlanujjú patásokhoz tartozó dél-amerikai tapírok 2011 óta vesznek részt a debreceni állatkert európai fajmegmentő programjában. A korábban született Rebeka a program keretében már Kína egyik állatkertjében látható – mondta Nagy Gergely Sándor.

Az újszülöttet, az állatkert szokása szerint, a látogatók nevezik el – tette hozzá.

A szakember újdonságnak nevezte, hogy a tapírokat és a vízidisznókat együtt helyezték el, így érdekes megfigyeléseket végezhetnek például arról, hogyan védik kicsinyeiket a szülők.