Jelenlegi hely

Valósággá válik Makovecz Imre egyik utolsó álma

Már nemcsak tervrajzokon szemléltetik Magyarország első református Makovecz-templomát. Nemrégiben elkészült a Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség leendő új templomának első makketfotója is.

A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség már az 1940-es években is szeretett volna saját templomot, ám a háború, majd a későbbi politikai viszonyok nem tették lehetővé a tervek megvalósítását. A gyülekezet évtizedek óta egy családi házból átalakított – korábban orvosi rendelőként használt – épületben tartja szertartásait, a létesítmény műszaki és statikai állapota azonban mára jelentősen leromlott. Korábban szóba került egy esetleges felújítás, ám erre végül nem nyílt lehetőség, ezért kereste föl az egyházközség lelkészét Földesi Gyula, hogy a Mátyás király téren egy új református templom épüljön, méghozzá Makovecz Imre tervei alapján. A világhírű építész évekkel ezelőtt örömmel vállalta el a felkérést, ám romló egészségi állapota miatt a tervek részletes kidolgozásával munkatársát, Dósa-Papp Tamás építészt bízta meg.

Pesterzsébet Önkormányzata 2013 őszén 4,5 millió forintot biztosított az egyházközség számára annak érdekében, hogy a tervezési folyamat megkezdődhessen. Az építési munkálatokat az állam is támogatta. 

A templom vázlattervét 2014 márciusában mutatták be. Az új létesítmény alapkőletételének időpontjáról jelenleg is egyeztetések zajlanak, Földesi Gyula választókerületi elnök szerint azonban már nem kell sokat várni arra, hogy kiderüljön a pontos datum.

Szencz Dóra

 

 

A templom minden bizonnyal a kerület és a főváros egyik kiemelkedő építészeti alkotása lehet, ezért széles körű adománygyűjtést szervezett Dr. Bagdy Emőke professzor asszony. Ha Ön is szeretné, hogy megépüljön Magyarország első református Makovecz-temploma, kérjük, adományával segítse az építkezést!

 

 Elkülönített cél-számlánkra a következő formákban juttathatja el adományát:

 

Átutalással

Elkülönített számla adatai:

Számlaszám: 11784009-20209854-00000000

Külföldről történő átutaláshoz:

IBAN: HU23 1178 4009 2020 9854 0000 0000

SWIFT: OTPVHUHB

Számla kedvezményezettje: PE Szabótelepi R.E.K.Templom Ép.

Számlavezető: OTP Bank Nyrt.

Az átutalásról igény szerint írásos igazolást tudnak kiállítani, amelyet postáznak a kívánt címre. Ez irányú kérést az [email protected] címen lehet jelezni.

 

Készpénzben

Istentiszteleti időben személyesen az Szabó-telepi Református Egyházközség pénztárosánál a 1202 Budapest, Mártírok útja 149. címen. A készpénzes befizetésről a helyszínen hivatalos bevételi pénztárbizonylatot állítanak ki.