Soros György alapít pártot Magyarországon – hangzott el az ECHO TV Troll című műsorában annak kapcsán, hogy a Migration Aid párttá alakul. A bevándorlást támogató civil szervezet, amely annak idején gőzerővel támadta a magyar kormányt civil törvény miatt, nem titkoltan így akarja elkerülni a bevándorlási különadó megfizetését.  

Fotó: Echo TV

Fotó: Echo TV

Nyugodtan kijelenthetjük, Soros György alapít pártot Magyarországon – reagált a hírre Szarvas Szilveszter. A PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese hozzátette: csak akkor fogadja el a Migration Aid párttá alakulást, ha mindezt plüss cicák és kutyák előtt teszi meg augusztus 20-án, mint ahogy tették ezt legutóbb, amikor izraeli titkos ügynökökről hadováltak és tele hazudták a magyar sajtót. Ennyit a Migration Aidről – jegyezte meg. 

Annak idején a Népszava is a Migration Aidet védte – emlékeztetett rá M. Dobos Marianne. 

Kacsoh Dániel erre reflektálva kifejtette: 2015-ben, a nagy migrációs válság idején, a Migration Aid a migránsokat segítette a Keleti pályaudvarnál. Egy „Baba” nevű aktivistájukról, akit az ételosztás okán felmagasztalt a ballib sajtó, kiderült, hogy négy és fél évet ült börtönben különböző súlyos bűncselekmények miatt. A Magyar Hírlap lapszerkesztője megjegyezte: ez volt az első alkalom, amikor a Migration Aidnek magyarázkodnia kellett. Aztán kiderült, hogy nincs minden rendben az adománygyűjtésnél sem, ezt követően pedig, hogy a Soros György alapította CEU biztosított nekik helyet az adománygyűjtéshez. 

Mindez azután történt, hogy a Migration Aid azt állította, semmi közük nincs a milliárdoshoz.

Ezt követte a már említett ügynökös történet, amikor egy hangfelvétel tanúsága szerint Siewert András elismerte, hogy nem teljesen legális tevékenységet folytatnak a tranzitzónán belül.

Most pedig itt van a legújabb húzásuk, hogy párttá alakulnak, miközben három éve azt hallgatjuk, hogy semmi közük a politikához. Erre most ők maguk valljuk be, hogy ezt csinálták eddig is, és hogy azért alakulnak párttá, hogy megússzák a bevándorlási különadó befizetését – fogalmazott Kacsoh, majd hozzátette, véleménye szerint az ellentmondások csapata a Migartion Aid, amely tovább tetézte az eddigieket a Trónok harcából lenyúlt elnevezéssel. 

A sorozatban szereplő Éjjeli Őrség ugyanis a határt védte azoktól, akik be akartak törni az emberek birodalmába – hívta fel a figyelmet. 

Kacsoh Dániel szerint az Éjjeli Őrség pont, hogy Orbán Viktor és a déli határkerítés, nem pedig a Migration Aid, amely be akarja hozni migránsokat. 

A Migration Aidnek nincs keresnivalója Magyarországon. Sem egyesületi, sem underground mozgalom, sem pedig párt formájában – szögezte le Boros Bánk Levente. A Médianéző ügyvezetője rámutatott: az a Migration Aid akar jogvédő szerepben tetszelegni, amely arra készül, hogy kijátssza törvényt a párttá alakulással. Ez szerinte köztörvényes. 

A teljes adás: 

Echo TV