Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció

Péntektől vasárnapig a júliusi, plovdivi Európa-bajnokság, valamint az augusztusi, racicei világbajnokság indulási jogáért válogatóznak a magyar kajakosok és kenusok a Szeged melletti Maty-éren.

„Ez a verseny az első lépcsőfokot jelenti a racicei vb felé, ugyanakkor a hétvége győztesei megváltják helyüket a plovdivi Eb-re” – nyilatkozott a szövetség honlapján Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy bár a második válogató egy héttel a kontinensviadal (július 14-16.) rajtja előtt lesz, a júliusi, szolnoki válogató eredményei már csak a csapathajók szempontjából befolyásolják majd a plovdivi keretet. A szakember a két válogató egyes és páros eredményei alapján jelöli ki a bulgáriai versenyen induló négyeseket.

„Fontos lesz az eredményesség, de ugyanolyan fontos a csapathajós alkalmasság is, hiszen posztokra válogatok, és mindenképpen szeretném, ha a legjobb négyes állhatna rajthoz az Európa-bajnokságon. A négyesek tekintetében egy jó Eb-szereplés le is zárhatja a válogatást, ellenkező esetben azonban új egységet jelölök ki” – mondta a kapitány, aki a hétvégi viadallal kapcsolatban kiemelte: a nevezések alapján jól látszik, hogy a férfi kajakosoknál az 500 méter került fókuszba, mert egyesben öt, párosban három előfutamot is rendeznek ezen a távon.

A hétvége érdekessége lesz, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, elkerülendő az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.

„Az elő- és középfutamoknál is hét pályán állhatnak rajthoz versenyzőink, a két szélső pályát, amelyeket a szél támogathat, kiiktatjuk a versenyből” – árulta el Hüttner Csaba, aki hangsúlyozta, az idény fő versenye természetesen az augusztus 24. és 27. között sorra kerülő racicei vb lesz.

   

A hétvégi, szegedi válogató programja:

Péntek:

elő- és középfutamok 9.00

döntők 15.30

Szombat:

döntők 10.00 és 17.00

Vasárnap:

elő- és középfutamok 8.30

döntők 13.40

MTI