Baji Balázs remek futással, összesítésben a negyedik legjobb idővel bejutott a döntőbe 110 méter gáton a londoni atlétikai világbajnokságon.

A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmesének sikerével harminc éve először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban.

Az országos csúcsot a júliusi Gyulai Memorialon 13.15 másodpercre javító gátas 13.35-tel lépett tovább előfutamából, majd az esti elődöntős programban a harmadik nyolcasba került. Mindegyik futamból az első két hely ért automatikusan döntőt, illetve idővel további két futó került a fináléba. Baji nagyszerűen kapta el a rajtot, és a továbbiakban is összeszedett volt a mozgása, végig az élen haladva, 13.23-mal nyerte futamát. Két századdal előzte meg a világcsúcstartó Aries Merrittet, aki 2012-ben ugyanebben a stadionban olimpiai bajnok volt. Az amerikai atléta ugyan idén nem futott kimagaslóan – 13.09-es legjobb idővel rendelkezett -, de a magyar gátfutó eddig még soha nem tudta legyőzni őt.

„Nagyon jó rajtom volt, és utána is tudtam folytatni, amit elkezdtem, nem ijedtem meg attól, hogy vezetek” – értékelt az M4 Sportnak, emlékeztetve arra, hogy nem gyakran fordul elő vele, hogy senki sincs előtte. – „A döntőbe kerülés volt a legnehezebb feladat a számomra, azzal, hogy ez teljesült, egy álom vált valóra. Kár lenne most már elgörcsölni, hiszen én csak nyerhetek. Úgy gondolom, hogy holnap tudok majd felszabadultan futni” – tette hozzá.

A döntőt hétfőn – közép-európai idő szerint – 22.30-kor rendezik.

MTI