Balczó András barátai, tisztelői és volt sporttársai bensőséges ünnepségen köszöntötték csütörtök délután a Kincsem Parkban a nyolcvanadik születésnapját egy hete ünneplő öttusázó-legendát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Balczó András eredményeivel elérte azt, hogy a világon megtanulták, tudják, mi az az öttusa, itthon pedig nemzeti sporttá tette.

„Pályafutásodnak meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon az emberek megszerették az öttusát, és ennek előnyeit élvezzük ma is. Büszkék vagyunk arra, hogy az öttusában van egy olyan példakép, aki nemcsak sporteredményeivel, hanem magánéletével, hitével is utat mutat mindenkinek” – mondta az elnök.

A Balczó András életének főbb pillanataiból összeállított kisfilm levetítése után a feleségével, az olimpiai bronzérmes tornász Császár Mónikával érkező ünnepelt felidézte: Benedek Gábor 1953-as chilei vb-győzelme hatására kezdett el öttusázni, mondván, „ha egy magyarnak sikerült világbajnoknak lennie, ráadásul öttusában, miért ne sikerülne nekem is”.

Bretz Gyula a MÖSZ nevében a válogatott mostani melegítőjével lepte meg Balczót, míg Pécsi István, a Kincsem Park igazgatója Emil Adam német festőművész Kincsemről készült festményének reprodukciójával ajándékozta meg.