Mindent a 2020-as tokiói olimpiának rendel alá Berki Krisztián, aki a hétvégén Dohában nyert torna világkupaversenyt.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka az M1 aktuális csatornán elmondta, elsősorban azért utazott el a melbourne-i, a bakui, majd a dohai világkupa-viadalra, hogy megismerje a helyszíneket, ugyanis jövőre is ezeken rendezik majd azokat a vk-versenyeket, amelyekről az új szabályok szerint ki lehet jutni az olimpiára. Hozzátette, természetesen nagyon örül neki, hogy Melbourne-ben és Dohában is győzött – Bakuban pedig második lett -, de leginkább azzal elégedett, hogy egymást követő kilencedik nemzetközi megmérettetésén is sikerült megcsinálnia a gyakorlatát.
    
Az UTE 32 éves tornásza elmondta, a legerősebb, 7.0 kiinduló pontszámú gyakorlatát – a Berki elemmel együtt – (amely az új szabályok szerint már csak 6.5-ösnek felel meg) edzéseken már gyakorolják, ugyanakkor várhatóan csak az októberben, Montrealban sorra kerülő világbajnokságon „vetik majd be”. Azaz áprilisban, a kolozsvári Európa-bajnokságon még inkább a vk-versenyeken bemutatott gyakorlatával állhat a szerhez.
    
Az ötkarikás álmokat illetően Berki Krisztián kijelentette, az első és legfontosabb a kvóta megszerzése, de nagyon szeretné, hogy újra átélje azt az érzést, amelyet 2012-ben Londonban. Éppen ezért a következő éveket teljes egészében a sikeres felkészülésnek szenteli.

MTI