Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a svájci csapat elleni, október 7-i világbajnoki selejtezőre.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a harmincfős keretben „ismét helyet kaptak az OTP Bank Ligában jól teljesítő fiatalok, így Kovácsik Ádám, Botka Endre, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik, Nagy Gergely vagy Vida Máté”. Mint írják, a német szakvezető „továbbra is következetes abban, hogy megfelelő teljesítmény esetén lehetőséget ad a jövő reménységeinek is”.

„A párhuzamos összetartás célja, hogy a fiatalok érezzék: az U21-es válogatott már a felnőtt keret előszobája, és a két csapat egy nagy családként élje meg a felkészülést, a játékosok ismerjék meg egymást és a válogatott stílusát, miközben erősödik a közösség csapatszelleme is” – idézi az MLSZ honlapja Bernd Storckot.

Ismét tagja a keretnek Gyurcsó Ádám, aki rendszeres játéklehetőség mellett jól teljesít a lengyel Pogon Szczecin színeiben. A szövetségi kapitány a felkészülés során mutatott teljesítményeket is mérlegelve dönt majd a szűkített keret összetételéről.

A Svájc elleni világbajnoki selejtező október 7-én 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában. A magyar csapat három nappal később Lettországban lép pályára. A kilenc csoportból csak az első helyezettek jutnak ki egyenes ágon a 2018-as oroszországi tornára, a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik.

A magyar válogatott bő kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig, német), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth, német), Nagy Gergely (Vasas)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre, francia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków, lengyel), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan, lengyel), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva, izraeli), Lang Ádám (Dijon FCO, francia)

Középpályások:

Bognár István (Diósgyőr), Elek Ákos (Diósgyőr), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt, német), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna, olasz), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda, egyesült arab emírségekbeli), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin, lengyel), Németh Krisztián (al-Garafa SC, katari), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa, lengyel), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern, német), Szalai Ádám (Hoffenheim, német).

MTI