Három magyar jutott döntőbe, s mindhárom nyert is szombaton a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen Debrecenben.

A hazai szövetség beszámolója szerint az Oláh Gábor utcai csarnokban telt ház előtt először az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Virbán Gábor diadalmaskodott a 49 kg-os kategóriában egyhangú, 5-0-ás pontozással az ellen az angol Harvey Horn ellen, aki felnőtt Eb-ezüstérmesként és a Bocskai két évvel ezelőtti győzteseként érkezett Debrecenbe.  

Az 52 kg-ban a magyar bajnok Szaka István is 5-0-s sikerrel zárta az Európa-bajnoki bronzérmes orosz Ovik Oganeszjannal vívott meccsét, 64 kg-ban pedig a súlycsoportba kiránduló, 60 kg-ban magyar bajnok Könnyű Richárd hagyta el nyertesként a szorítót. Utóbbi az Eb-ezüstérmes moldovai Dmitri Galagot verte nagy csatában, 3-2-re.

A három arany mellett bronzot szerzett Hámori Ádám (91 kg) és Nagy Bence (91), illetve a nőknél Gál Mónika (51) és Oláh Eszter (80).

A mezőny legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó hazai ökölvívójának Szaka Istvánt választották.

MTI