Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett a női kajak egyesek 1000 méteres versenyében a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság pénteki napján.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ez a magyar kajak-kenu sport 200. vb-elsősége a gyorsasági szakágban.

A versenyzőket 28 fok, verőfényes napsütés és erős jobbos oldalszél várta a nemzeti kajak-kenu központban, magyar részről pedig a szolnokiak 24 éves kajakozója, Bodonyi Dóra kezdte a döntős szereplést. Ő tavaly megnyerte az Eb-t K-1 1000 méteren, majd a racicei vb-n ötödik lett. Most magabiztos előfutam-győzelemmel került a fináléba, ahol az éremesélyesek között tartották számon, s ő ennek megfelelően is kezdett. Kétszáz méter után az élre állt, s fokozatosan növelte előnyét, olyannyira, hogy féltávnál már egy hajóhosszal vezetett üldözőivel, az ausztrál Alyssa Bull-lal és az Eb-címvédő német Nina Krankenmann-nal szemben. Miközben riválisai elfáradtak, Bodonyi a hajrát is jól bírta, s végül fölényes győzelmet aratott, s a célban elégedetten csapott öklével a levegőbe.

A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek, így Bodonyié a kétszázadik győzelem.

„Nagyon ideges voltam, de bíztam benne, hogy mivel egész évben jó formában voltam, ez most is kijön. Egész évben ilyen szélben edzettem és versenyeztem, így tudtam kezelni a körülményeket. Nem tudtam, hogy a kétszázadik magyar aranyéremre hajtok, de nagyon örülök neki, hogy én nyertem meg” – mondta a parton a versenyző, aki még az 500 méteres négyessel is érdekelt lesz a vb-n.