Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4×100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában vasárnap, megszerezve Magyarország első érmét a 17. vizes vb-n.

A kvartettben Kozma Dominik első emberként 48.26-ra javította a délelőtt felállított 48.61 másodperces országos csúcsát, míg a négyes is új nemzeti rekordot ért el 3:11.99 perccel. A régit (3:13.28 p) az előfutamban úszta a váltó, onnan az ötödik helyen jutott fináléba.

Hihetetlen hangulatú finálét teremtett a Duna Aréna telt házas közönsége, szinte felrobbant a létesítmény, amikor már lehetett érezni, hogy utolsó úszóként Bohus Richárd képes lehet behozni a stafétát a harmadik helyre. Végül sikerült is megszerezni a harmadik helyet, a 10 ezer néző pedig hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

A számot az amerikaiak nyerték 3:10.06 perccel, a második helyen a brazil váltó zárt.

„Nagyszerű érzés volt, mindenki kiadta magából a maximumot, jól sikerültek a váltások is. Szerintem ma minden nekünk kedvezett” – nyilatkozta Kozma Dominik. „Már az utolsó 25-nél láttuk, hogy ebből érem lehet, Ricsinek csak haza kellett hoznia a váltót. Ő pedig megtette, amit meg kellett. Ennek az éremnek a fele legalább a közönségé.”

„Ricsivel nagyon sokat gyakoroltuk a váltásokat, szerencsére jól sikerült, igaz, az időmmel nem igazán vagyok elégedett” – mondta Holoda Péter, aki hozzátette, nagyon gyors a medence, ami azt jelenti, hogy nagyon a víz tetején tudnak mozogni, igaz, a harmadik negyedik embernek már elég nagy hullámok között kell kapaszkodnia.

   

Eredmények:

férfi 4×100 m gyorsváltó, világbajnok:

Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06 perc

2. Brazília (Gabriel Santos, Marcelo Chierighini, Cesar Cielo Filho, Bruno Fratus) 3:10.34

3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99

MTI