Jelenlegi hely

Egy nagy, világbajnok család

Balla Mária, Csaba Gábor, Csikány József és Kováts Miklós. Négyen összesen több tucat vébéarany birtokosai, s most, a Törökbálinti Szenior Úszó Club tagjaiként arra készülnek, hogy a budapesti masters világbajnokságon újabb érmekkel bővítsék a kollekciót. Amire minden esélyük meg is van. A klub története harminc évvel ezelőtt, de barátságuk ennél jóval korábban kezdődött.

Nem túlzás, ha azt írjuk, megszámlálhatatlan siker kötődik az éppen harminc évvel ezelőtt alapított, öt esztendeje Törökbálinti Szenior Úszó Clubnak hívott egyesülethez, amelynek tagjai természetesen lázasan készülnek az augusztus 7-én kezdődő 17. FINA Masters Világbajnokságra is.

– Egy évvel az első, Tokióban rendezett szenior világbajnokság után, 1987-ben alakultunk, első magyarországi szenior úszóegyesületként, s 1988-ban, Brisbane-ben már hat aranyérmet szereztünk – idézi fel a lendületes kezdést dr. Csikány József, a klub megálmodója és vezetője. – Azóta egyetlen vébét sem hagytunk ki, sőt volt olyan viadal, a 2010-es göteborgi, amelyen tizennyolc elsőséggel a miénk lett a legeredményesebb egyesület az egész világon. Akkor öt váltót is nyertünk, ami azért nagy szó, mert az amerikaikat általában szinte lehetetlen megverni a váltóversenyekben. Nekünk sikerült.

A legutóbbi, kazanyi vébén is eredményesek voltak, Csikány József kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott – ezzel húszra nőtt világbajnoki aranyainak száma –, emellett tíz további érmet is szereztek a törökbálintiak. A hazai rendezés miatt természetesen most szeretnék akár ezt az eredményt is túlszárnyalni: jelen állás szerint az egyesület harminc-harminckét tagja kvalifikálhatja magát a Budapesten, illetve Balatonfüreden sorra kerülő masters világbajnokságra. Tizenhét váltót neveztek, egy-egy versenyző így három-öt számban indulhat.

Sokakban talán felmerülhet a kérdés, hogy az aktív versenyzéstől – gyakran négy-öt évtizeddel korábban – visszavonult sportemberek számára mi az igazán fontos: az éremszerzés vagy az, hogy saját képességeikhez képest jól teljesítsenek?

– Mindkettő – válaszolja kis gondolkodás után a csapat másik tagja, az 1940-es születésű Kováts Miklós. – Én például asztmás vagyok, és huszonöt évvel ezelőtt alig tudtam felmenni a harmadik emeletre. Most felszaladok, ha arról van szó. Szóval az ember az egészségéért is csinálja, de... Főleg a versenyért. Mert ha valaki csak hobbiból úszik, akkor nehezebb motiválnia magát. Ám ha az eredmény és a társak eredménye is fontos, hiszen váltóban egymásért is úszunk, úgy könnyebb mindent beleadni.

Balla Mária szerint nagyon fontos a rendszeresség, s valamennyiük számára lényeges szempont az is, hogy összetartó csapatként dolgoznak.

– Van olyan, hogy az ember télen, délután ötkor arra gondol, legszívesebben ki se mozdulna a meleg szobából, inkább elolvasna egy jó könyvet. De mégis elindul az uszodába, mert tisztában van azzal, hogy várják a többiek, és a „főnök” is meg fogja kérdezni, miért nem jött edzésre – mondja a tizenkilenc világbajnoki címéből hármat francia, tizenhatot magyar színekben szerző Mária. – Ez a klub arról szólt, hogy amikor el kellett jönnünk az egyik helyről, akkor Józsi keresett egy másikat, és teljesen természetes volt, hogy jöttünk vele. Mert ez egy igazi csapat, s aki nem úszik olyan szinten, hogy világversenyeken indulhasson, az is a része. Nem csupán együtt edzünk, hanem, ez az én bűnöm, közös koncert- és színházlátogatásokat is szervezünk, évente egyszer kerti partit, ahová jönnek a családtagok is, vagyis az uszodán kívül is összetartunk. Egy váltósikernek jobban örülünk, mint egy egyéni győzelemnek, mert tudjuk, hogy ahhoz négy ember jó teljesítménye kellett. A saját eredmény olyan szempontból számít, hogy objektív mércét jelent. Fantasztikus élmény világrekordot úszni, tudni, hogy abban a számban ott vagyok a világ legjobbjai között, beérik az előző hónapokban, években befektetett munka.

A szintén többszörös szenior világ- és Európa-bajnok Csaba Gábor ugyancsak azt emeli ki, hogy nagy családként működnek, edzéseken egymással, a viadalokon egymásért versenyeznek. Aminek az is a titka, hogy ez a csapat az 1960-as évek magyar úszósportjának a magja, Balla Mária, Csikány József, Kováts Miklós és Csaba Gábor ráadásul mindannyian a Ferencváros tagjai voltak.

– Amikor 1987-ben megalakultunk, hatvanhét aláíró volt, a társaság fele a régi Fradiból ismerte egymást. Jómagam hetvennégy éves vagyok, tulajdonképpen azt mondhatom, ebből hatvan-hatvanöt esztendőt ezzel a csapattal töltöttem. Egyetértek azzal, hogy egy nagy család vagyunk, de szerintem még nagyobb szó, hogy ez már több mint hat évtizede így van. Úgy hiszem, nincs még egy ilyen egyesület a világon – mondja Csikány József. – A klub létrehozása után rengetegen akartak csatlakozni hozzánk. Mi inkább azt tanácsoltuk, hogy máshol is alakuljanak egyesületek. Ma ötvenkét sportszervezet alkotja az országos szenior úszószövetséget, ami körülbelül ezerötszáz tagot jelenthet. Nem féltünk attól, hogy megvernek bennünket, hittünk abban, hogy a már említett, hatvanéves közös múltnak köszönhetően továbbra is mi leszünk a legeredményesebbek. S ez így is lett. Ez persze nem azt jelenti, hogy bezártuk a kapukat, veszünk fel fiatalokat is, könnyen lehet például, hogy a lányom, aki negyvenkilenc esztendős, hamarosan átveszi az egyesület vezetését. Mert viccesen azt szokta mondani, hogy hetvenöt évesen már beszélni sem tudok majd – teszi hozzá mosolyogva.

A visszavonulás azonban egyelőre távol áll Csikány Józseftől, aki nem csupán a klubot vezeti, de az edzéseiknek otthont adó uszoda működtetésében is részt vesz. Büszke arra, hogy a település három iskolájának ezerötszáz tanulója – Elek Sándor polgármester kérésének megfelelően – legalább hetente egyszer ingyenesen úszhat az általa hozott edzők irányításával. Emellett létrehoztak egy kis egyesületet a fiataloknak is, és olyan versenyzők készülnek itt, mint a 17 éves Németh Nándor, aki idén országos csúccsal felnőtt magyar bajnoki címet nyert – a FINA-vébén pedig váltóban bronzérmet –, vagy a júliusban immár nyolcadik világbajnokságán szereplő s Budapesten is vébéérmet szerző Cseh László. S ebben, mint mondja, mindannyiuk munkája benne van, hiszen természetes, hogy gyermekeik, unokáik is itt sportolnak.

– Hogy mennyire családként működünk: amikor éppen nincs itt az edzőnk, bármikor odamehetek a Cseh Lacit is felkészítő Plagányi Zsolthoz, aki ha ráér, szívesen lemér nekem is egy edzést, vagy éppen tanácsokat ad. Fél évvel ezelőtt például azt mondta, gyenge a kezem, hozott egy speciális kötelet, ami azóta fel van kötve otthon a diófára, és naponta háromszor megcsinálom azokat a gyakorlatokat, amiket Zsolt mutatott – teszi hozzá Balla Mária. – De persze az összetartás nem csak a sportra igaz. Amikor tizenkét évvel ezelőtt elvesztettem a férjemet, három hétig néztem magam elé otthon, tehetetlenül, gyógyszereket szedve. Aztán rávettek, hogy jöjjek le edzeni, s az, hogy nap mint nap betehettem a fejem a hideg vízbe, ilyen társak között lehettem, rengeteget segített abban, hogy helyrerázódjon az életem.

A Törökbálinti Szenior Úszó Club tagjai nem profik – legalábbis abban az értelemben, hogy a tagdíj mellett fizetik a versenyek nevezési díját, az utazást, maguknak veszik a felszerelést. Viszont télen-nyáron legalább hetente négyszer – az olyan nagy versenyek előtt, mint a masters világbajnokság, természetesen még többször – tartanak vizes edzést, hat évtizedes sportmúlt után is próbálják kijavítani kisebb hibáikat, odafigyelnek az életmódjukra, hogy amikor kell, a lehető legjobb formában legyenek. És, mint sikereikből látszik, mindezt ha nem is profiként, de profin csinálják.

Bándy Péter

Lapszám: