Elégedettség kis hiányérzettel

Fotó: MTI/MKKSZ/Szalmás Péter

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedett az érmek számával és a teljesítménnyel a Szegeden vasárnap befejeződött gyorsasági kajak-kenu világkupa után, mint mondta, hiányérzete legfeljebb azért lehet, mert olimpiai számban nem szerzett aranyat a válogatott.

„Azt tudni kell, hogy két hét múlva lesz a válogatónk, a nagy versenyünk, ha ide csúcsformában érkeztünk volna, akkor nagy baj lenne” - nyilatkozott a magyar szövetség facebook-oldalán a szakember, hozzátéve: fontos volt a mostani viadal, főleg hazai közönség előtt, s amit akartak, hogy feltérképezzék a mezőnyt, azt megtették.

Hangsúlyozta: ez a feltérképezés talán a férfi kajaknégyeseknél volt a legfontosabb, hiszen itt keresik azt az összeállítást, amely jövőre jó eséllyel megszerez majd négy olimpiai kvótát a 2020-as tokiói játékokra.

„Volt két olyan négyesünk, amely felállhatott a dobogóra, tehát van nyolc olyan emberünk, akikből megtalálhatjuk az ideális felállást. A hétvégi, duisburgi vk-n tovább kísérletezünk” - tette hozzá Hüttner Csaba, aki elárulta: a németországi versenyen Balaska Márk és Birkás Balázs mellé Mozgi Milán és Somorácz Tamás kerül, a másik hajóban pedig Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós és Kuli István ül majd.

A szakember szerint a nőknél K-1 500 méteren nagyon „sűrű” lesz majd a mezőny a válogatón, mert az a szám a négyes szempontjából is nagyon fontos, és nagy baklövés lett volna, ha a versenyzők a mostani hétvégére élesítik magukat. Ezzel együtt szerinte Bodonyi Dóra csúcsteljesítményt nyújtott Szegeden, csak a bombaformában érkezett új-zélandiak egyike, Caitlin Ryan tudta őt megverni fél kilométeren.   

A szövetségi kapitány a kenusoknál látott előrelépést, mint mondta, a két számban is dobogós Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős most megmutatta, hogy már 500-on is tud érdemleges teljesítményt nyújtani, s reméli, hogy a következő időszakban 1000 méteren is hasonlóan jó produkcióra lesznek képesek. Úgy véli, hogy a női kenusok mezőnye volt szinte a legerősebb ezen a vk-n - ez nem is csoda, hiszen a szakág immár olimpiai szereplő -, s nagyon örül annak, hogy Balla Virág, Takács Kincső és Lakatos Zsanett mellett feltűnt egy újabb versenyző, az élete első felnőtt világversenyén egyből dobogós, 17 éves Nagy Bianka, aki C-1 500-on lett harmadik. 

A vk-n - melynek paraversenyeiben három bronz volt a hazai mérleg - 60 ország közel 700 sportolója vett részt, a 62 fős magyar csapat túlteljesítve a célkitűzést négy első, nyolc második és kilenc harmadik hellyel zárt. Az ötkarikás számokat tekintve három ezüstöt (Kopasz Bálint, Bodonyi Dóra, férfi kajaknégyes) és három bronzot (férfi kajaknégyes, női kajaknégyes, Takács, Balla női kenupáros) gyűjtött az együttes.