Fa Nándor a Baktérítőhöz közeledve feljött a 16. helyre a nyolcadik Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A magyar csapat tájékoztatása szerint a Spirit of Hungaryval hajózó versenyző az Egyenlítő átlépése óta folyamatosan javít a helyezésén, amihez az is hozzájárult, hogy az élmezőnyben haladó francia Vincent Riou, valamint Bertrand de Broc feladta a küzdelmet.
    
A versenyző honlapján olvasható bejegyzés szerint Fa Nándor az elmúlt napokban tökéletesen tudta tartani az előre eltervezett irányt és sebességet, ennek köszönhető, hogy előbb a Barcelona World Race-es társát, az új-zélandi Conrad Colemant megelőzve a 17. helyre jött fel, majd Riou kiesésével a 16. pozícióba lépett elő. A magyar vitorlázó egy nagyobb, nyolc hajót számláló bollyal együtt halad a Baktérítő térségében, viszonylag szélcsendes időben, ami igen nehézzé teszi a versenyt, hiszen – mint az olvasható Fa Nándor hajónaplójában – ilyenkor a legnehezebb vitorlákat kell cserélgetni, ami igen komoly fizikai megterhelést jelent.
    
A mezőnyt továbbra is a brit Alex Thomson vezeti. 
    
A világ legnehezebbnek tartott viadalán csúcsnak számító tíz ország 29 hajósa vágott neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak.
    
A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

(MTI)