Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció

A paraversenyekkel csütörtökön délután megkezdődik a szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupa. Mivel minden számban nemzetenként két egység indulhat, idén ez lesz a sportág legnépesebb nemzetközi viadala: a Maty-éri regattára 67 országból több mint ezer résztvevőt várnak.

Ez lesz a nemzetközi szövetség 2017-es vk-sorozatának második versenye, több olimpiai és világbajnokkal a mezőnyben, s többen ott lesznek a vízen azok közül is, akik a múlt héten, Portugáliában nyerni tudtak. A hagyományos nagy kajaknemzetek mellett olyan országból is érkeznek indulók, mint India, Irán, Puerto Rico, Ghána, Tunézia vagy a Fülöp-szigetek. A visszavonulását tavaly bejelentő, olimpiai bajnok kenus, a korábbi szegedi kedvenc Vajda Attila ezúttal a tajvani küldöttség csapatvezetőjeként lesz ott a parton.

Ami a magyar csapatot illeti, Hüttner Csaba szövetségi kapitány 51 tagú válogatottat nevezett, Weisz Róbert, a parakenu szakág vezetője pedig 12 versenyzőt indít. Hüttner a várakozásokkal kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, nagyon fontos verseny lesz a Maty-éri, de nem itt lesznek csúcsformában a magyarok, így nem is elvárás, hogy minden számban a legjobbak legyenek.

„Nem érmekben gondolkodom, azt szeretném látni, hogy a mieink versenyképesek a nemzetközi mezőnyben is. Az idei csúcsverseny majd az augusztusi világbajnokság lesz” – fogalmazott a szakember.

A hétvégi világkupáról, amelyre a belépés ingyenes, az M4 Sport péntektől vasárnapig több mint hét órát közvetít élőben, míg a vk honlapján az egész versenyt élőben láthatják a nézők.

A program

Csütörtök:

paraversenyek, elő- és középfutamok 14.30

paraversenyek, döntők 15.50

Péntek:

1000 és 500 m-es előfutamok 8.00

paraversenyek, döntők 11.40

1000 és 500 m-es középfutamok 13.30

200 és további 500 m-es előfutamok 16.20

Szombat:

B és C döntők 8.30

1000 és 500 m-es A döntők 10.00

paraversenyek, döntők 11.20

200 és 500 m-es középfutamok 14.00

további 500 m-es elő- és középfutamok 16.20

Vasárnap:

B és C döntők 9.10

200 és 500 m-es döntők 10.30

váltó előfutamok 14.00

váltó döntők 16.15

A magyar csapat:

Férfi kajak:

K-1 200 m: Horváth Bence, Birkás Balázs   

K-1 500 m: Kopasz Bálint, Bárdfalvi Márk   

K-1 1000 m: Kopasz, Németh Viktor Máté   

K-2 500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert   

K-2 1000 m: Doba Richárd Alfréd, Gacsal Ákos; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi

K-4 500 m: Tóth D., Noé Zsombor József, Kulifai, Mozgi Milán; Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Bán Kristóf   

Női kajak:

K-1 200 m: Vad Ninetta, Lucz Dóra

K-1 500 m: Takács Tamara, Vad

K-1 1000 m: Bodonyi Dóra, Bordács Blanka

K-2 200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes; Kiss Blanka, Malcsiner Eszter

K-2 500 m: Lucz D., Nagy Flóra; Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra

K-4 500 m: Hagymási, Takács T., Fazekas-Zur Krisztina, Vad; Racskó, Malcsiner, Szabó Á., Szénási Zsófia

Férfi kenu:

C-1 200 m: Hajdu Jonatán, Lantos Ádám

C-1 1000 m: Kiss Tamás, Vasbányai Henrik

C-2 500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám; Vasbányai, Varga Dávid

C-2 1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert; Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs

Női kenu:

C-1 200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett

C-1 500 m: Balla Virág, Takács K.

C-2 200 m: Bonyai Regina, Molnár Rebeka; Kaszás Klaudia Kata, Kisbán Zsófia

C-2 500 m: Balla, Takács K.; Lakatos, Molnár Csenge

Váltók:

C-1 3000 m: Kiss Tamás, Lakatos Zsanett

K-1 3000 m: Kopasz Bálint, Takács Tamara

MTI