Bernek Péter a második, Telegdy Ádám pedig a nyolcadik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter háton csütörtökön Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Mindkét magyar az utolsó, azaz az ötödik előfutamban szerepelt, egymás mellől, a 2-es és a 3-as pályáról vágtak neki a versenynek: a 25 éves Bernek – a szám 2010-es ifjúsági olimpiai bajnoka – kiválóan szerepelt, a táv felénél közel egy testhossz volt az előnye. Végül a hajrában az amerikai Ryan Murphy megelőzte, de így is kiváló, 1:56.53-as idővel ért célba, amely közel van az 1:55.88-as, 2012-es országos csúcsához.

A 21 esztendős Telegdy lassan kezdett, de folyamatosan jött fel, s végül 1:57.41-es idővel negyedikként ért célba, kevesebb mint három századra megközelítette 1:57.17-es egyéni legjobbját.

Gyurinovics Fanni a 28. helyen végzett 100 méter gyorson.

A mindössze 15 esztendős magyar versenyző a hatodik előfutamban kapott helyet, a jobb szélen, azaz a 9-es pályáról rajtolt. A magyar csapat legfiatalabb tagja, 55.86-os idővel – amely több mint négy tizeddel rosszabb az idén úszott egyéni csúcsától (55.43) – csapott célba.

„Nem volt ez rossz úszás, de azért éreztem, hogy nagyon reggel van még. Ma még lesz a váltó, ahol remélem, sikerül nagy egyéni csúcsot úszni” – mondta Gyurinovics.

Sebestyén Dalma a 22. helyen végzett 200 méter mellen.

A 20 éves magyar versenyző 2:29.35 perces idővel – egyéni legjobbja 2:26.47 – futamában csak a hetedik lett.

„Nagyon kiúsztam magam, mindent megtettem, amit tudtam, a közönség egyszerűen fantasztikus” – értékelt röviden Sebestyén Dalma.

A 2012-es olimpiai bajnok Gyurta Dániel a 17. lett, így nem jutott elődöntőbe 200 méter mellen.

Gyurta nem kezdte jól a hazai világbajnokságot, hiszen 100 méter mellen az előfutamok után a 26. helyen zárt, majd a 4×100 méteres vegyes vegyesváltó tagjaként elkapkodta a beugrást – 11 századdal -, ami miatt kizárták a magyar stafétát.

Ezzel együtt hatalmas ovációval üdvözölte a közönség a háromszoros világbajnokot, korábbi világcsúcstartót, aki évekig verhetetlennek számított az egyik legkeményebb számban.

Gyurta a harmadik előfutamban kapott helyet, a 2-es pályáról indulva hosszú tempókkal úszott, a táv felénél hatodiknak fordult. Ugyan megpróbált hajrázni, de 2:11.28 perces idővel csak a hatodik lett, ez pedig mindössze a 17. helyhez volt elég.

Gyurta a tavalyi riói olimpián is pontosan ilyen időt úszott, s akkor is a 17. helyen végzett.

MTI