Egy hét múlva kezdetét veszi a világ legnagyobb humanitárius sportrendezvénye, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, amelyen közel nyolcezer értelmi fogyatékos sportoló, köztük hatvankét magyar versenyez majd.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Speciális Olimpia Mozgalom 1968-ban jött létre Washingtonban, mégpedig azzal a céllal, hogy segítse a nyolc évnél idősebb értelmi fogyatékos emberek sportolását, egész éven át tartó edzési és versenyzési lehetőséget nyújtva a különböző olimpiai sportágakban. Az ötletgazda és alapító John F. Kennedy amerikai elnök húga, Eunice Kennedy Shriver volt.

A szervezet küldetése az élményszerzés mellett, hogy bemutassa, a felkaroltak saját munkájuk, szorgalmuk és kitartásuk révén nagyszerű teljesítményeket tudnak elérni, vagyis képesek a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, megfelelő segítséggel részt venni a munkában, az emberi kapcsolatokban és a szabadidős tevékenységekben egyaránt.

A speciális olimpia több eseményt foglal magában, ám van egy csúcsrendezvénye, a négyévente megtartott nyári világjátékok. A nemzetközi speciális olimpiai játékokat először az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban rendezték meg. A bajnokság elsődleges célja azóta is siker­élmény nyújtása, ezért a résztvevőket koruk és teljesítményük alapján csoportokba osztják. Az első három helyezettet arany-, ezüst- és bronzéremmel jutalmazzák, de az eredményhirdetésen a többiek is részt vesznek: helyezési számukat tartalmazó szalagot kapnak.

A legutóbbi, Los Angeles-i bajnokság 1984 óta a legnagyobbnak számított, akkor a világ 170 országának hatezer-ötszáz sportolója mérette meg magát. A hazai delegáció szuper teljesítményt nyújtott, a versenyzők 31 arany-, 30 ezüst- és 20 bronzéremmel tértek haza.

A viadal évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amit bizonyít az idei rekord, 2019-ben ugyanis már közel nyolcezer szellemi fogyatékossággal élő sportoló vetélkedik majd. A közel-keleti térség első alkalommal ad teret speciális olimpiának, a március 14. és 21. között Abu Dhabiban és Dubajban zajló eseményen tizennégy sportágban hatvankét magyar indul, a küldöttség tagjai múlt héten tettek esküt a Sándor-palotában.

– Sok sikert kívánok minden versenyzőnek, a felkészítőknek. Várjuk önöket haza, és szurkolunk itthon, Magyarországon – mondta az ünnepségen Áder János, aki Halassy Olivér pályáját hozta fel a megjelenteknek. Az államfő az egyik lábfejét gyerekkorában elvesztő kétszeres olimpiai bajnok sportoló életútjából az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon végrehajtott nem mindennapi tettét emelte ki, amikor előbb 1500 méter gyorsúszásban győzött, majd a vízilabda-válogatottal játszott döntőn nyert egy újabb aranyat. A köztársasági elnök szerint ez azt üzeni az fogyatékos sportolóknak, hogy soha nem szabad feladni. Hozzátette, reméli, hogy a magyarok ezúttal legalább olyan eredményesek lesznek, mint négy évvel ezelőtt.

Egy hét múlva a világ az Egyesült Arab Emírségekre figyel majd. A Zayed Sports City Arénában 40 ezer néző előtt sorakoznak fel a speciális olimpia résztvevői, hogy egy különleges ceremóniával nyissák meg a XV. nyári világjátékokat, amelynek jelmondata: „Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!”

A Speciális Olimpia Nyári Világjátékok sportágai
Asztalitenisz
Atlétika
Bocsa (nagyfokú koncentrációt igénylő golyós sportág)
Bowling
Cselgáncs
Erőemelés
Görkorcsolya
Kerékpár
Kosárlabda
Labdarúgás
Tenisz
Tollaslabda
Torna
Úszás