Letették az esküt a magyar versenyzők

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Letették az esküt a speciális olimpia nyári világjátékokon induló magyar sportolók. A Sándor-palotában tartott szerdai ünnepségen Áder János köztársasági elnök köszöntötte az Abu-Dzabiba és Dubajba készülő küldöttséget.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az államfő köszöntőjében Halassy Olivér pályáját hozta fel példának a 62 versenyző számára. Elmondta, a kiváló sportember még gyerekként balesetben elveszítette egyik lábfejét, ezért nem tudta folytatni kedvenc sportját, a labdarúgást. A sportot azonban nem adta fel, úszni kezdett, és sorra nyerte a versenyeket. Egy idő után viszont az úszás nem volt elég neki, a vízilabdával is megpróbálkozott, amelyben aztán két olimpiai arany- és egy ezüstérmet nyert.

Áder János a kiváló sportoló életútjából az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon végrehajtott nem mindennapi tettét emelte ki, amikor előbb 1500 méter gyorson győzött, majd átbicegett a másik csarnokba, és a vízilabda-válogatottal játszott döntőt, nyert újabb aranyat.

"Havassy Olivér tette mindannyiunk számára példaértékű és példamutató lehet" - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy ez azt üzeni a jelenlévőknek is, hogy soha nem szabad feladni.

Az államfő azt kívánta a sportolóknak, hogy legalább olyan sikeresek legyenek, mint négy éve, a Los Angeles-i világjátékokon voltak a magyarok.

"Sok sikert kívánok minden versenyzőnek, a felkészítőknek. Várjuk önöket haza, és szurkolunk itthon Magyarországon" - zárta szavait Áder János.

A köszöntők után a versenyzők elmondták esküjüket. A fogadalomtétel szövegét Gangl Edina Európa-bajnok vízilabdázó és Gubacsi Zsófia WTA-tornagyőztes teniszező mellett Rénes Márta bowlingozó és Fecske József erőemelő mondta elő. Az eskütételénél jelen volt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója és Oszama Naffa, aki Magyarország nagykövete az Egyesült Arab Emirátusokban.

A március 14. és 21. között zajló speciális olimpia nyári világjátékokon 14 sportágban 62 magyar indul. A 86 tagú küldöttség március 7-én utazik el az eseményre, melyen 180 ország mintegy 8000 értelmi fogyatékossággal élő sportolója vetélkedik majd.

A legutóbbi, Los Angeles-i játékokon 31 arany-, 30 ezüst- és 20 bronzérmet szerzett a magyar csapat.