Liu Shaolin Sándor ötödik lett Drezdában

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Liu Shaolin Sándor szerepelt a legjobban a magyarok közül a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének szombati napján azzal, hogy 1000 méteren ötödik helyen végzett.

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Az MTK 23 éves sportolója magabiztosan, futamgyőztesként lépett tovább a negyed- és az elődöntőből is, az ötfős fináléban viszont nem sok esélye volt, mivel a kanadai Charle Cournoyer mellett három dél-koreaival kellett viaskodnia, akik szépen összedolgozva felőrölték az erejét. A váltóval olimpiai bajnok magyar klasszis eleinte próbált elöl helyezkedni, de féltávtól az ázsiai riválisok minden irányból támadták, s előbb ketten korcsolyáztak el mellette, majd láthatóan elengedte a futamot, így végül másik két ellenfele is megelőzte, azaz ötödikként ért célba. A győzelmet az 500 méteren világbajnoki címvédő Hvang Tae Hun szerezte meg Cournoyer és a honfitárs Hong Kjung Hvan előtt.

Magyar szempontból öröm az ürömben, hogy a dél-koreaiak közül negyedik helyével éppen az a Park Dzsi Von szerepelt a leggyengébben, aki győzelemmel megelőzhette volna a táv vk-pontversenyében éllovas, de a pénteki selejtezőben kézközépcsonttörést szenvedett Liu Shaoangot. A fiatalabb Liu fivér így viszont sérülése ellenére megőrizte vezető helyét. A szám vk-címvédőjeként bátyja, Liu Shaolin a hatodik helyen áll.

Egyéniben további két magyar volt érdekelt a szombati napon, közülük a váltóval szintén ötkarikás aranyérmes Burján Csaba az elődöntőben búcsúzott és 16. lett 1500 méteren. Jászapáti Petra viszont fináléba került a leghosszabb távon, mivel az elődöntőben szabálytalankodtak vele szemben, így továbbjuttatta őt a zsűri. A 20 éves szegedi versenyző egy riválist megelőzve hetedikként zárt a legjobbak között.

A 2000 méteres vegyesváltó elődöntőjéből a magyar négyes, melyben Jászapáti, Bácskai Sára Luca és Burján mellett a juniorkorú Sziklási András kapott lehetőséget, könnyedén jutott fináléba, mivel előbb mögötte a németek, majd előtte a kanadaiak estek ki. A magyarok nagy fölénnyel nyerték a futamot a briteket megelőzve.

Az olimpiai és Európa-bajnok férfiváltó a pénteki negyeddöntőhöz hasonlóan Liu Shaolin, Burján, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállításban lépett jégre. Az 5000 méteres verseny elején az első két váltásból kihagyták Liu Shaolint, hogy több ereje maradjon a végére, de erre végül nem volt szükség, mert 15 körrel a vége előtt a hollandok és a franciák is elestek, minek köszönhetően a kínai és a világcsúcstartó magyar négyes kéz a kézben lépett a döntőbe. A magyarok fináléba jutása egyúttal azt is jelenti, hogy biztosan megőrzik első helyüket a vk-pontversenyben.

Vasárnap az 500 és az újabb 1000 méteres versenyre kerül sor, illetve a staféták fináléit rendezik meg.